2014-01-25 19:02:57• hírek • Czinzel László

Kétnapos vers és prózamondó verseny ért véget

Elsőstől végzős, tizenkettedikes diákig minden korosztály megmutathatta tehetségét.

Egycsillagú égbolt címmel szerveztek vers és prózamondó versenyt a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat részeként pénteken és szombaton. Ennek kiötlői az Ady Endre Társaság és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium voltak, az együttműködés jegyében pedig a harmadik alkalommal léptek színpadra kicsik és nagyok, környékünkről és Magyarországről. Mivel a vetélkedő híre egyre messzebbre elér, egyre távolabbról is vannak jelentkezők és egyre népesebb gyereksereg vesz részt a seregszemlén.

Mert az Egycsillagú égbolt csak amiatt verseny, mert díjat kapnak a legjobbak a végén, amúgy versmondók és versbarátok találkozója, seregszemléje, egy családias hangulatú rendezvény - magyarázza Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője.

A gyerekek négy, kor szerint megadott kategóriában léptek színpadra. Pénteken az A és B kategóriába tartozók, az I.-III. illetve a IV.-VI. osztályosok idézték szatmári kötődésű költők gyerekeknek szánt költeményeit illetve mondták el a magyar gyerekprózából választott műveket. A C kategóriában a VII.-IX. osztályosok szatmári szerzők verseit szavalták, a X.-XII.-es korosztály pedig olyan verseket adtak elő, amelyek témája a szerelem volt.

A Szatmárnémeti általános és középiskolák mellett vásárosnaményi, szilágycsehi, nyíregyházai és budapesti diákok is szavaltak

Az ünnepélyes díjkiosztáson Pataki Enikő megköszönte a gyermekek szavalatait és a pedagógus kollégák munkáját, hiszen minden egyes produkcióból a felkészítők munkája köszönt vissza. A korcsoportonként változó összetételű zsűri meglátásait Méhes Kati színművész, Márk Nagy Ágota rendező, drámatanár és Jánk Károly költő és tanár tolmácsolta, illetve Káli Király István, a Mentor kiadó vezetőjének és a zsűrik tagjának gondolatait is felolvasták - ő ugyanis nem tudott ott lenni a díjkiosztáson.

Mindig azt mondják, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt - ez a mostani vetélkedő kapcsán valóban igaz volt. Nem is bizonyítja ezt jobban más, mint az, hogy számos különdíjat adtak, illetve sok dobogós helyezést megosztva hirdettek ki.

A díjazottak sora így meglehetősen hosszú, a listát hamarosan közölni fogjuk.

A D-korcsoport legjobbjai

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: