2009-05-02 13:32:33• hírek • Gozner Gertrud

Kétnapos ünnepség

Május 23-24-én szervezi meg az Ady Endre Társaság, a szatmári MIK és a Madisz a nagy sikernek örvendő Családi Hétvégét.

Amint Tóth Páll Miklós, az Ady Társaság elnöke lapunknak elmondta, idén is két napos lesz a rendezvény, szombaton bográcsozással, sportvetélkedőkkel és színpadi műsorokkal várják az érdeklődőket, a vasárnap pedig teljes egészében a gyerekeké lesz.

Szombaton a Szatmári Északi Színház Harag György Társulatának művészei szórakoztatják a közönséget, elsőként huszárnóták szereplenek a műsorban, amit Fehér Kálmán és zenekara kísér, majd humoros darabokat adnak elő. Fellép többek között Méhes Kati, Nagy Orbán, Tóth Páll Miklós, István István, Nagy Csongor és még sokan mások - tudtuk meg a szervezőtől.

A színház művészeit a programban a citerazenekar követi, majd Cserey Csaba dobművész és együttese szórakoztatja a közönséget. Utánuk a felvidéki színház társulata következik. Este 20 órától a nap záróakkordjaként az Északi Színház művészei egy órás műsor keretén belül előadják a Mindhalálig Beatles című előadásuk összes dalát.

A színpadi programon kívül egész nap várják az érdeklődőket a történelmi sátorba, valamint ezen kívül könyvvásár, lábteniszbajnokság, vívóbemutató, paintball és bográcsfőző verseny is lesz. A lábtenisz-bajnokságra már most lehet jelentkezni az RMDSZ-székházban Veres Norbertnél. Ugyancsak a Családi Hétvége beharangozásaként nyílik meg Kincses M. Veronika, Munkácsy és Krúdy díjas festőművész kiállítása az Alkotóház Galériájában.

Vasárnap teljes egészében a gyerekeké lesz a Kossuth kert, a családi hétvégét pedig Kovács Kati-koncert fogja zárni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: