2016-09-22 16:08:21• hírek • Szatmár.ro

Kétnapos lesz idén a szatmári Kis Oktoberfest

Idén október 8-9-én tartja az NDF a Svábházban a szatmári sör-ünnepet.

Münchenben már megkezdődött az idei Oktoberfest, a sör és a hagyományos bajor kolbászok és perecek, ne meg a határtalan jókedv és lazítás ünnepe. A Szatmár Megyei Német Demokrata Fórum 2011 óta szervez ilyen rendezvényt Szatmárnémetiben, a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón pedig kiderült, hogy idén október 8-9-én lesz a szatmári Kis Oktoberfest.

A helyszín az elmúlt évekhez hasonlóan az Árpád (Vasile Lucaciu) utcai Svábház lesz - annak udvara és nagyterme. A menü még megbeszélés tárgyát képezi, de az már biztos, hogy lesz finom német sör és Oktoberfestre jellemző ételek. Sőt, a menüt sváb ételekkel színesítenék. Belépődíj pedig idén sem lesz. Lesz viszont hamisítatlan sváb-német zene, fellép majd a Mezőfényi Fúvószenekar is. Némileg újdonság, vagyis inkább visszatérés a hagyományokhoz, hogy a Kis Oktoberfest nyitányaként a város polgármestere veri csapra az első söröshordót.

Boér Ádám, a Kis Oktoberfest egyik szervezője elmondta: fejlődés, hogy az elmúlt évek egynapos népünnepélyei után idén kétnapos lesz a rendezvény. Ezzel felmérik az igényeket is, ugyanis ha sok érdeklődő lesz, akkor jövőre nagyobban gondolkodnak. Jövőre vagy az Árpád utca lezárt szakaszán, vagy a Szatmár Megyei Múzeum előtti téren felállított sátorban szervezik majd meg.

Az idei rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkat egy jövő csütörtökön megtartott újabb sajtótájékoztatót követően tudunk mondani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: