2014-05-12 18:54:16• hírek • Szatmar.ro

Kétmillió lej fölött fizetett vissza az adóhivatal idén az autósoknak a megyében

Több mint két millió lejt fizetett vissza csak idén és csak Szatmár megyében az autósoknak az adóhivatal a korábban kivetett környezetvédelmi illeték miatt, derült ki a hétfői sajtótájékoztatón. Ezen elhangzott továbbá, hogy még közel két hétig rendelkezhetünk adónk két százalékával.

Mircea Ardelean, a megyei pénzügyi igazgatóság vezetője elmondta, január elsejétől május 9-ig 1272 esetben állapították meg a környezetvédelmi bélyeg értékét, az ebből befolyt összeg pedig eléri a 2.954.366 lejt. Alig marad el azonban ettől az az összeg, amit az autósok sikeresen visszapereltek a korábbi környezetvédelmi, majd regisztációs díj kapcsán. Ezek szerint csak idén és csak megyénkben 2.138.603 lejt fizetett vissza az autósoknak az adóhivatal. Ebben az esztendőben 2430 fizikai és 370 jogi személy kérvényezte az illeték visszafizetését, ezek közül 1805, illetve 310 esetet zártak már le.

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy eddig 3312 személy ajánlotta fel személyi jövedelemadójának 2%-át valamely civil szervezet, alapítvány, egyház, oktatási intézmény, egyesület, stb... számára. A határidő, ameddig adónk 2%-áról rendelkezhetünk, május 25.

Az adóhivatal bemutatta első négy hónapos mérlegét is. Ezek szerint januárban 6,22 millió, februárban 3,28 millió, márciusban 5,38 millió, áprilisban pedig 6,93 millió lejnyi adót gyűjtöttek be. Ezzel mind a négy idei hónapban sikerült túllépni a minisztérium által megszabott határértéket.

A hivatal munkatársai áprilisban ellenőrzéseik következtéebn 9,6 millió lej értékű többletbefizetési kötelezettséget állapítottak meg. Ebből az összegből 2.200 lej bírság. Öt esetben tettek büntetőjogi feljelentést, a felfedezett kár értéke másfél millió lej.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: