2014-09-26 16:16:31• hírek • Szatmár.ro

Kétmillió forintos támogatást kapott a Kölcsey Schmitt Pál alapítványától

Az egykori szatmári vívó és világbajnok Szepessy József közbenjárásával 2 millió forintos - közel 30 ezer lejes - támogatást kapott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Magyarország volt köztársasági elnökének, Schmitt Pálnak az alapítványától. Az iskola didaktikai segédeszközök vásárlására fordítja az összeget.

"A Kölcsey egykori diákjaként itt voltam idén a véndiáktalálkozón, majd azt követően találkoztam Schmitt Pál volt magyar köztársasági elnökkel. Jó baráti kapcsolat köt hozzá, s mivel tudtam, hogy az iskolának szüksége lenne támogatásra, rákérdeztem: tudná-e segíteni az iskolát? Miután felvázoltam az oktatási intézmény helyzetét, a támogatásáról biztosított, így kapott most 2 millió forintot az intézmény" - magyarázta Szepessy József egykori szatmári vívó, majd német színekben világbajnok sportoló a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban megtartott sajtótájékoztatón.

Az egykori sportoló, ma Németországban nagyra becsült üzletember, a Gazprom kelet-európai tanácsadója Ilyés Gyula segítségét kérte az iskolával való szorosabb kapcsolat kialakításához.

"Schmitt Pál betartotta szavát és azt ígérte, hogy jövőre is támogatja az iskolát a rendelkezésére álló pénz-alapból" - tudtuk meg Szepessy Józseftől.

Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője nagy örömmel fogadta a támogatást, a tanári gárda pedig könnyűszerrel összeállította a hosszú listát, amin azok a didaktikai segédeszközök szerepeltek, amelyekre nagy szükség lenne az oktatás színvonalának növeléséhez. A tervek szerint a kisebb segédeszközök mellett két digitális iskolai táblát is be fognak szerezni, valamint szoftvereket, hogy ezek segítségévek interaktívabbá és hatékonyabbá tegyék az oktatást. Az iskola jelenleg egy ilyennel táblával rendelkezik, de ehhez is különböző kiegészítőket fognak vásárolni.

"Egy tábla ára 2 ezer euró körül van, egy iskola egyszerűen nem tudja kigazdálkodni ezt az összeget. Csak úgy tudunk ilyenhez hozzájutni, ha pályázunk, vagy ilyen nagylelkű adományt kapunk" - mondta el a sajtótájékoztatón Pataki Enikő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: