2018-11-07 06:45:54• hírek • MTI

Kétezer éves alkoholt találtak egy kínai sírban

A több ezer éves alkoholos italra egy bronzedényben bukkantak rá kínai régészek. A nedű egy nyugati Han-dinasztia korából származó sírból került elő.

A leleltre további laboratóriumi vizsgálatok várnak, a szakemberek meg akarják állapítani, hogy milyen összetevői vannak az italnak – mondta el Si Csia-csen, a lojangi Régészeti és Kulturális Emlékek Intézetének vezetője. A Nyugati Han-dinasztia korából (Krisztus előtt 202. és Krisztus után 8.) származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő. A síremlék maga 210 négyzetméternyi területen épült. A régészek a sírban elhelyezett emberi maradványokat is jó állapotban találták meg.
 

Korábban hasonló korú rizsbort is találtak már egy kínai régészeti feltáráson. A rizsből vagy cirokból készült alkohol az ősi Kínában fontos szerepet játszott a ceremóniákon és áldozati rituálékon.
 

Si arról is beszélt, hogy a sírban két bronzedényre bukkantak, ezek egyike tartalmazta a borszerű folyadékot. A másik egy vadlúd alakú lámpa volt. A háromezer éves múltra visszatekintő Lojangban, amelyben egykor tizenhárom dinasztia uralkodott, eddig még nem találtak ilyen bronzlámpát – emelte ki a lelet fontosságát a szakember.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: