2010-12-29 11:30:37• hírek • Szatmár.ro

Kétéves egészségügyi programok rajtolnak

Kétéves lesz az új keretszerződés, amelynek feltételeit keddi ülésén fogadta el a kormány, miután a 2006/95. törvény módosításával lehetővé tette többéves szerződés megkötését. Az egészségügyi ellátás feltételeit szabályozó szerződés 2011 áprilisától lép érvénybe, addig (az előző évekhez hasonlóan) meghosszabbítják az ideit.

2011-től először hirdet meg többéves országos egészségügyi programokat az Egészségügyi Minisztérium. A szaktárca javaslatára a kormány elfogadta az országos programok lebonyolítására vonatkozó kormányhatározatot. A 2011- 2012. közötti időszakban, amellett, hogy megtartja a folyamatos programokat, újakat is útjára indít a szaktárca, amelyek közül a legfontosabbak a daganatos megbetegedések számának visszaszorítását, valamint az eredményes mesterséges megtermékenyítést célozzák.

„A rendszer szempontjából mindenképp előnyösebbek a hosszabb programok, ezért javasoltuk a kétéves programok bevezetését, ugyanis ez mind a rendszer, mind a beteg szempontjából előreláthatóbb" - nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter. Mivel a miniszter prioritásai közé tartozik jövőre az onkológiai ellátás fejlesztése, az egyik hangsúlyos program a daganatos megbetegedések - a méhnyak-, vastagbél- és emlőrák - szűrésére vonatkozik.

Új alprogram a táplálkozáshoz kapcsolható betegségekre vonatkozó, valamint a lombikbébi-program, amelynek keretében terméketlen pároknak biztosítják a mesterséges megtermékenyítés költségeit. A programok pontos leírását az alkalmazási szabályzat tartalmazza majd.

"Az elkövetkező két évben az egészségügyi programok mindazokon a prioritásokon alapszanak, amelyeket belefoglaltunk a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal kötött szerződésekbe, ugyanakkor fontos célkitűzései az országos egészségügyi politikának a prevenciót és az egészséges életmódot illetően. Másik fontos célunk biztosítani a krónikus betegségben szenvedők számára a megfelelő kezeléshez való hozzáférést" - tette hozzá a tárcavezető.

„A többéves keretszerződés, a többéves programok elfogadása előreláthatóbbá, kiszámíthatóbbá teszi a rendszert, és erre nagy szükségünk van. Ugyanakkor, folyamatosságot biztosít, ami eddig nem volt meg, és ez már többször fennakadásokat okozott az egészségügyi ellátásban" - indokolta a döntést Cseke Attila miniszter.

Az átláthatóság és a felelősebb gyógyszerfelírás előmozdítására, az idei szabályozás meghatároz egy tájékoztató jellegű költségvetést minden egészségügyi szolgáltatónak - a részleteket az Országos Egészségügyi Biztosító Pénztár szakértői dolgozzák ki, az orvosok képviselőivel közösen. A gyógyszereket a nemzetközi elnevezésük (DCI) alapján írják fel, és ennek alapján, a patikában az árak növekvő sorrendjében javasolják a betegeknek a megfelelő gyógyszert, a kereskedelmi megnevezést pedig csak indokolt esetben írhatja fel az orvos. A patikusok egyetlen olyan gyógyszertárban dolgozhatnak, amelyik szerződéses viszonyban áll valamelyik egészségügyi biztosítóval.

A háziorvosi alapellátásban, a maximális beteglétszám orvosonként 2200, és a következő szerződési évtől 50% a „per capita", 50% az ellátás alapú finanszírozás (az eddigi 70-30%-hoz képest). A módosítás célja a háziorvosok felelősségének növelése azáltal, hogy a valós orvosi ellátás nagyobb mértékben járul hozzá a jövedelemhez. Ugyanakkor, ha a háziorvosnak megszűnik a szerződése a biztosítóval, értesítenie kell a biztosítót, kit választanak a továbbiakban addigi betegei.

A kórházi ellátásban, minden szakorvos egyetlen szerződést köthet a biztosítóval. Kivételt képeznek a félnormával dolgozók, illetve azok a helyzetek, amikor a szakorvoshiány indokolja, hogy ugyanaz az orvos több helyen dolgozhat, a munkatörvénykönyvnek megfelelően. Szintén a kórházi ellátást érinti az szerződhető ágyszám-kapacitásnak megfelelően, a beutalások számának 10%-kal való csökkentése, valamint az, hogy azok a kórházak, amelyekben nincs legalább egy folyamatos orvosi ügyeleti vonal, nem köthetnek szerződést a biztosítóval. A sürgősségi ellátásban és betegszállításban költségstandardokat fogadtak el, ami egyenlő elszámolást jelent a megyéknek.


Az egyik hangsúlyos program a daganatos megbetegedések – a méhnyak-, vastagbél- és emlőrák – szűrésére vonatkozik

Az egyik hangsúlyos program a daganatos megbetegedések – a méhnyak-, vastagbél- és emlőrák – szűrésére vonatkozik


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: