2017. szeptember. 23., szombat
Névnap:
2017-02-24 13:21:35• hírek • Kocsis Zoltán

Két utcája maradt a Kölcseynek – mit is jelent ez?

Alig néhány nappal a leendő előkészítősök iskolai beiratkozási időszakának kezdete előtt az oktatási minisztérium közzétette a beiratkozás módszertanát. Ebből kiderül többek között, hogy a Kölcsey Ferenc Főgimnázium körzete két utcára - Mihai Eminescu és Mircea cel Batran utcák - szűkült. De mit is jelent mindez?

„A Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége kérte, hogy a tanintézmény körzetét szűkítsék le vagy szüntessék meg teljesen. Mivel utóbbira nincs törvényi lehetőség, maradt az első variáció", vette elejét minden esetlegesen felmerülő nacionalista vádaskodásnak Gnándt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.

„Óriási volt a tavaly a túljelentkezés, hisz a 25 helyre 60 gyereket írtak be a szülők, így kénytelenek voltunk két osztályt indítani. Ez viszont már maximalizálta fizikai lehetőségeinket", indokolta a döntést Pataki Enikő, a főgimnázium igazgatója.

A törvény kimondja, minden oktatási intézménynek van egy bizonyos körzete. A beiratkozás első szakaszában az ebben a körzetben lakó gyerekek beiratkozását fogadhatják el. Amennyiben kevesebb a körzetből származó jelentkező, mint a fenntartott hely, akkor a második lépésben egyéb körzetben lakókkal lehet betölteni az üresen maradt helyeket. Amennyiben viszont a körzetben több gyerek is beiratkozik, azokat az intézmény köteles felvenni - még ha át is lépi a meghatározott helyek számát. Kivételt képeznek viszont a teológiai, a művészeti és a sportiskolák - nekik nincs körzetük. A körzetek pedig úgy vannak megalkotva, hogy egyetlen magyar gyerek sem maradhat körzeten kívül.

Románia azonban nem lenne Románia, ha nem lenne egy viszonylag könnyen elérhető kiskapu, amely relativizálja a törvény betűjének relevanciáját. Ahhoz ugyanis, hogy valaki más körzetbe irathassa gyerekét, nincs szüksége másra, csak egy ott lakó ismerősre (segítőre) és egy ideiglenes lakcímbejelentőre.

„Kértük a minisztériumtól, hogy az ideiglenes lakcím igazolása ne legyen elegendő, mondja Gnándt. Sajnos nem vették figyelembe". Tavaly a Kölcseybe beiratott 60 gyerek közül - írd és mondd - mintegy tízen laktak a körzetben!

„Íly módon nem marad gyerek a lakónegyedbeli általános iskolákban. Ha pedig nincs magyar nyelvű nulladik osztály, akkor megszűnik a teljes magyar vonal az adott iskolában", hívja fel a veszélyekre a figyelmet Gnándt.

Szatmárnémetiben idén tíz általános iskolában indul magyar nyelvű előkészítő osztály: a Szamos bal partján a Ion Creanga, a Mircea Eliade, a Balcescu-Petőfi és az Avram Iancu általános iskolában, a folyó jobb partján pedig a Kölcsey mellett a Vasile Lucaciu és a 10-es Számú általános iskolában, valamint a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Református Gimnáziumban és az Aurel Popp Művészeti Líceumban.

„Lépésünkkel senkit sem akarunk távol tartani a Kölcseytől. Aki úgy gondolja, ide szeretné iratni gyerekekét, az tegye meg. Amennyiben beteltek a helyek, akkor a számítógépes rendszer automatikusan áthelyezi a gyereket a saját körzetébe. Nem kell félni, senki sem marad iskola nélkül és még csak be sem kell még egyszer iratkoznia a szülőnek", igyekszik megnyugtatni a szülőket Pataki.

A beiratkozási időszak február 27-én, hétfőn kezdődik és március 16-ig tart.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: