2019-08-05 07:44:48• hírek • Bede Emőke

Két új mentőautó érkezett Szatmár megyébe

A Regionális Operatív Program 2014-2020 segítségével beszerzett több száz mentőautó kiszállítását tavaly decemberben kezdte meg a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség, viszont ez koránt sem nem a teljes flotta, ugyanis az utóbbi hónapokban újabb gépjárművek kerültek leosztásra, az ország mind a hét régiójába.

A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség annak érdekében pályázta meg ezeket a mentőautókat, hogy a vészhelyzetekben minél hatékonyabban és gyorsabban segíthessenek a bajbajutottakon. Megyénkben pedig igencsak nagy szükség volt erre, ugyanis a mentőszolgálat autóparkjában található autók 62 százalékának életkora már meghaladta a tíz évet, a kilométeróra pedig túlpörgött az ötszázezredik kilométeren is. Ezen járművek megfelelő szervizelése és fenntartása komoly anyagi ráfordítást igényel, ugyanakkor folyamatosan fennáll annak is az esélye, hogy a karbantartás ellenére egy sürgős bevetés során lerobbannak.


Épp ezért volt örvendetes hír, amikor tavaly decemberben szolgálatba állt az első öt autó, majd augusztus elején begördült a garázsba két másik jármű is. Szerencsére ez még nem minden, a későbbiekben tovább bővül majd az autópark, megyénk számára ugyanis a jelenlegieken felül újabb 12 járművet irányoztak még elő – derül ki a Szatmár Megyei Mentőszolgálat közleményéből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: