2012-06-01 18:53:11• hírek • Szatmar.ro

Két új játszóteret adtak át Szatmárnémetiben

A Nemzetközi Gyereknapok nem csak a szokásos ünnepségeket és játékokat jelentette idén Szatmárnémetiben, mivel ezen a napon két új játszótér is megnyitotta kapuit. Kialakításuk költségeit Vasile Lup helybeli vállalkozó vállalta magára, átadásukon pedig Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere is részt vett.

Az egyik játszótér a Batizi út mentén, a másik pedig a Solidaritatii lakónegyedben várja majd a játszani kívánó csöppségeket. A helyszínek kiválasztása természetesen nem véletlenszerű, mivel utóbbi környéken nőtt fel Lup, előbbi környéken pedig leánya.

Az átadáskor Ilyés kiemelte, hogy milyen fontos a civil szféra tevékenysége és segítsége egy közösség életében, hisz, mint mondta, az önkormányzatnak gyakran sajnos meg van kötve a keze, elsősorban anyagi szempontból.

Vasile Lup a játszóterekkel kapcsolatban elmondta, hogy  elemei Németországból származnak és megfelelnek az ottani minőségi kritériumoknak. A fa részei északi lucfenyőből vannak, ezért nem szálkásak. A játszótér elemeire öt éves garanciát vállalt a gyártó. Elmondta továbbá, hogy a munkálatok még nem készültek el teljesen, mivel még padokat, szemeteseket kell kihelyezniük és  homokozót is ki szeretnének alakítani.

Ezzel a két új játszótérrel tovább bővül az új játszóterek sora Szatmárnémetiben: a polgármesteri hivatal az utóbbi években összesen 18 hasonlót hozott létre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: