2012-03-12 15:39:39• hírek • Szatmár.ro

VSK: 56 pontos győzelem Sepsiszentgyörgyön

Dan Fleseriu lányai 83:27-re győzték le a bepótolt meccsen a háromszéki csapatot.

Edzőmeccs-hangulatú volt a szatmári lányok számára a sepsiszentgyörgyi összecsapásnak, amit hétfőn délben játszottak, egy korábbról elmaradt bajnoki mérkőzés bepótolásaként. A VSK csapata nagy arányú győzelmet aratott, igaz, az ellenfelek az élvonalbeli bajnokság sereghajtói voltak. A főleg junior korú játékosokkal pályára lépő hazaiak egyetlen negyedben tudtak csak tíz pontnál többet szerezni, a második negyedben pedig kevés hiányzott ahhoz, hogy szinte pontot se szerezzenek - három azért összejött.

„Ez a meccs formaság volt, le kellett tudni, a lányoknak otthon az edzés megterhelőbb, mint a szentgyörgyi meccs volt” – mondta Fleseriu. Az edzéshangulatot erősítette az is, hogy a csapatból mindenki kapott játéklehetőséget.

A folytatásban a szatmáriak szombaton hazai pályán a Bukaresti Olimpia ellen játszanak, ami egy újabb laza meccsnek ígérkezik, majd jövő szerdán a lányok Gyulafehérvárra látogatnak. Az alapszakasz a Craiovával megvívott összecsapással fejeződik majd be, hazai pályán.

Sepsiszentgyörgy - Szatmárnémeti VSK 27-83
A VSK pontszerzői
: Freeman 24, Mészáros Izabella 15, Mehmedic 12, Pop 10, Mészáros Anita 7, Orosz 6, Ivan 6, Whittington 2, Szmutku 1
játszott még: Giurgiu

A következő forduló, szerda: Arad-Brassó. Szombat: Szatmárnémeti-Bukaresti Olimpia, Targoviste-Gyulafehérvár, Sepsiszentgyörgy-Craiova, Rapid-Nagyvárad, Alexandria-Temesvár, Kolozsvár-Iasi.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: