2009-09-15 14:56:50• hírek • Szatmar.ro

Két szatmári vívó a vb.-n

A két Adrian, Szilágyi és Pop képviseli városunkat a törökországi világbajnokságon.

Hosszas huzavona után kedden eldőlt, hogy a két hét múlva Törökországban rajtoló vívó világbajnokságon induló román válogatottban két szatmári sportoló, Szilágyi Adrián (fotó) és Adrian Pop kap helyet.

A harmadik résztvevő a konstancai Cosmin Kortyan, aki már meg is érkezett Szatmárnémetibe, hisz a csapat itt készül a világversenyre. Ennek oka, hogy a két versenyző mellett a szövetségi kapitány is szatmári, Csiszár Ferenc személyében, aki egyben a Sportklub edzője is.

„Törökországban 12.30-kor kezdődnek meg az első forduló asszói, ezért úgy állítottam össze a napi programot, hogy ekkor mindig lesz egy tréning, ezen kívül reggel és estére is tartunk egy gyakorlást, csupán a hét végén lesz egy foglalkozás. Rövidebb, de keményebb edzések lesznek, nem karom elnyújtani, mert akkor a fiúk belefásulnak" - nyilatkozta a szakági kapitány.

A csapatversenyben nem indul a válogatott, mert évközben nem vett részt Világkupa-viadalokon, melyeken pontokat lehett volna szerezni a részvételi jog kivívásához. „Az év elején mikor Európában voltak a Világkupa-versenyek, akkor nem volt pénze a szövetségnek, mikor aztán lett anyagi fedezet, akkor a viadalok átkerültek a tengerentúlra, és így már ismét drága lett volna utazni" - jegyezte meg Csiszár.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: