2020-03-03 15:01:32• hírek • Bajnai Botond

Jó ütemben halad a Sárközújlaki Általános Iskola felújítása

Az idei év költségvetése nem adhat okot a panaszra Sárközújlakon, sokkal inkább a kormánytámogatás által finanszírozott beruházások akadozása szab gátat a fejlődés folyamatosságának.

Szép tervekkel vágott bele a 2020-as esztendőbe Sárközújlak polgármesteri hivatala: a tavasz beálltával számos helyszínen megkezdődik a munka.

Piricsi Arthur polgármester az idei költségvetés kapcsán elmondta, viszonylag elégedettek az idei büdzsével, viszont a kialakult kormányválság miatt sajnos csökkent az állami finanszírozású pályázatok stabilitása. Ez főként azért bosszantó a sárköziek számára, mert jelenleg négy PNDL-s (Országos Helyi Fejlesztési Program) pályázat vár kivitelezésre és befejezésre a településen.

Az egyik ilyen beruházás az ivóvízhálózat bővítése Kissárközön és Meggyesgombáson, a másik a szennyvízhálózat kibővítése Adorjánban, Kissárközön és Meggyesgombáson, a harmadik projekt a sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskola teljes felújítása, valamint a negyedik munkálat 12,6 kilométernyi út és utca leaszfaltozása Sárközújlakon.

Piricsi szerint a polgármesteri hivatal elsődleges célja az idei év folyamán az ezen projektekhez tartozó önrészek biztosítása, ugyanakkor bíznak benne, hogy hamarosan a kifizetések is folytatódni fognak, mely által a kivitelezők is haladhatnak a munkával.

Az szennyvízhálózat bővítés kapcsán megtudtuk, a tervek szerint idén befejeznék és át is adnák a munkálatokat, viszont az ivóvízhálózat bővítése csak a jövő esztendőben fog elkészülni.

A sárközújlaki aszfaltozás pénzhiány miatt akadt meg; a cél 12,6 kilométernyi út és utca leaszfaltozása lenne. A beruházás első fele már megkezdődött: 6,5 kilométeren már sikerült lekövezni az utcákat, a jó idő beálltával megkezdődne az aszfaltozás is.

A polgármester szerint a kialakult kormányválság miatt folyamatosan késnek a kormánytámogatással működő pályázatok kifizetései, és sok határidő is kitolódik emiatt. „Bízunk benne, hogy előbb-utóbb ezek a problémák megszűnnek, és újra beindulhat a gördülékeny munka” – fogalmazott a fent említett projektek kapcsán Piricsi Arthur.
 

Az iskola felújítása jól halad

A Petőfi Sándor Általános Iskola felújítása is a négy PNDL-s pályázat soraiba tartozik, viszont ez esetben egészen előrehaladottak a munkálatok. Nagyjából 85%-ra saccolják az eddig megvalósítottakat. A felújítás magába foglalja az épület teljes korszerűsítését, ami a külső és belső tatarozás, illetve a tetőjavítás mellett az épület teljes villamossági rendszerének a cseréjét, a központi fűtés átépítését, az osztálytermek újraparkettázását és bebútorozását is jelenti.

Ugyanakkor megerősítették az épület mennyezetének a szerkezetét is, és új technikai eszközöket is kap majd a tanintézmény. A laboratóriumok felszerelése mellett az osztálytermeket is új számítógépekkel, laptopokkal, és interaktív táblákkal látják el. A PNDL-s beruházás összértéke 3,87 millió lej, és június óta zajlik a munka.



A polgármester szerint már be kellett volna fejezni, viszont előre nem látott nehézségekbe ütközött a kivitelező, ugyanis mindenek előtt meg kellett erősíteni a mennyezet struktúráját. Ez mintegy 1-, másfél hónapos csúszást vont maga után, viszont sikerült ezt is megoldani.

A munkálatok természetesen hatással vannak az oktatásra is, ezért igyekeztek úgy megszervezni az idei tanévet, hogy a diákok a lehető legkevesebbet érzékeljék az iskolában zajló felfordulásból. Ezért az elemisták most nappali és délutáni program szerint osztoznak a használható osztálytermeken, míg az 5-8. osztályos diákok számára a városban működő technológiai líceumban biztosítottak egy szintet.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nehézségeket tapasztalanak most a gyerekek, de hiszünk abban, hogy megéri elviselni most ezeket a kellemetlenségeket, mert egy sokkal szebb és modernebb környezetben folytathatják tanulmányaikat a diákok, miután a munka elkészült. Ugyanakkor köszönetet szeretnék mondani a gyermekek és a szülők türelméért is, hiszen mindenki szívvel lélekkel várja, hogy befejeződjön iskolánk felújítása” – nyilatkozta szerkesztőségünknek a polgármester.

A városvezető elmondta, ha sikerül pontot tenni a beruházás végére a megye egyik legkorszerűbb tanintézményével fognak büszkélkedni, ami Sárközújlak számára nagy öröm lesz, hiszen mintegy 1000 diák tanul a városban óvodától 8. osztályig, illetve további 470-en a Gherorghe Barițiu Technológiai Líceumban.







 


Folytatás következik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: