2016-03-18 17:01:36• hírek • Kocsis Zoltán

Két rossz formában lévő csapat, de legalább a cél nemes

fotó: Liga2.ro
fotó: Liga2.ro

Két meglehetősen gyenge formában lévő csapat csap össze szombat délután 13.00 órai kezdettel Szatmárnémetiben, hisz a hét mérkőzés óta nyeretlen Olimpia a három meccs óta nyeretlen Ramnicu Valceát fogadja. A találkozó azonban mégis rendkívülinek ígérkezik, több szempontból is: egyrészt ezen a találkozón tér vissza az Olimpia kispadjára több év után a korábbi sikeredző Mircea Bolba, másrészt pedig a bevételt jótékonysági célra ajánlják fel.

A bajnoki tabella 10. helyén álló Olimpia immár hét mérkőzés óta képtelen nyerni, az idei esztendőben ráadásul négy bajnokijából hármat elveszített, a felsőházi rájátszás helyett így a bennmaradásért küzdhet a következőkben. A vesszőfutás következtében a klub adminisztrációs és szakmai vezetése az edzőcsere mellett döntött: Csík Tibor helyét Mircea Bolba vette át. Csík sem távolodott el nagyon a csapattól, furcsa húzásként ő lett a másodedző.

Bolba, aki 1998-ban utoljára az élvonalba vezette a klubot, a szintén nem túl jó formában lévő Ramnicu Valcea ellen debütálhat a kispadon. Négy megnyert meccs után a déliek szintén hullámvölgybe kerültek, legutóbbi öt meccsükből csak egyet tudtak megnyerni és hármat elveszítettek. A tavasz első fordulója, azaz február vége óta várnak az újabb győzelemre.

Az Olimpia vezetősége úgy döntött, a meccs bevételeit (a jegy ára 5 lej) a kis Dragos Sabau megsegítésére ajánlja fel. Amint arról beszámoltunk, az alig 8 hónapos csecsemő sürgős szívműtétre szorul, amit azonban csak Belgiumban, Németországban vagy Angliában tudnak elvégezni. És ami mintegy 40.000 euróba kerül.

Aki tud és szeretne segíteni, az felajánlásait a szülők alábbi bankszámlaszámára utalhatja: Transilvania Bank: lejben a RO09BTRL03101201N23121xx (Sabou Raluca Mariana) és a RO62BTRLRONCRT0205814402 (Sabou Octavian Petruţ), euróban pedig a RO81BTRL03104201N23121XX Swift: BTRL RO 22 SMA (Sabou Raluca Mariana) számlaszámra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: