2018-07-06 10:10:52• hírek • Bede Emőke

Két roma klán csapott össze a nyílt utcán - Videóval

Nemrégiben egy roma összecsapás borzolta a szatmári kedélyeket, azonban az itteni bunyó eltörpül amellett, ami csütörtök délután történt Németvásáron (Targu Neamt).

Míg Szatmárnémetiben „csak” tízen estek egymásnak, addig a Neamt megyei városban több tucat férfi és nő szállt harcba. A két ellenséges család tagjai botokkal, vasrudakkal és baltákkal ütötték és dobálták egymást.
 

Rövid időn belül megérkezett egy rendőregység, melynek egyik tagja bevetette magát a tömegbe, hogy levegőbe leadott pisztolylövésekkel térítse jobb belátásra a verekedőket. A romák magasról tettek a rendőr utasítására, a harc ezt követően is folytatódott, úgyhogy a helyszínre riasztották a rendőrségi különleges alakulatot és a csendőrséget is. Együttes erővel végül sikerült leállítani a bunyót, melyben csodával határos módon senki nem sérült meg komolyabban.  Az ügyben közrend megzavarása miatt indítottak eljárást.


Román sajtóértesülések szerint a konfliktust az okozta, hogy az egyik férfi megszöktette a másik családból származó szerelmét.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: