2016-02-22 16:33:32• hírek • Szatmár.ro

Két restaurált kép kerül vissza a helyére

A szatmárnémeti Székesegyház és a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly templom két festményét újította fel nemrég az Egyházmegyei Restaurátorműhely.

Puskás Éva és Sulyok László restaurátorok befejezték a Székesegyház "Szent István felajánlja a koronát a Szűzanyának" témájú, illetve a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly templom "Jézus levétele a keresztről" című képét. A restaurálási munkák során ezúttal is több érdekességre derült fény. Így, a székesegyház mellékoltárképéről, valószínűleg a kommunista idők alatt eltávolították a magyar nemzeti címer színeit, a Szent Koronát és a jogart pedig szinte áttetszővé tették - meg próbálták eltüntetni. Csak színes pontok utaltak rá, hogy a magyar nemzeti címer valaha színezett volt a képen. Utána kellett olvasni, dokumentációra volt szükség - mondták a restaurátorok -, hogy vissza tudják állítani az említett elemeket eredeti állapotukban. Most ez megtörtént: a címer, a korona és a jogar eredeti színeiben pompázik.

A "Jézus levétele a keresztről" című kép igazi különlegességnek számít, hiszen ez a gyakran ábrázolt téma, jelen esetben egy gyönyörű élénk színekben pompázó, tizennégy személyes kompozíciót vetít elénk. A másolat készítője egy nagyon jól képzett festő lehetett, akinek a nevét még sajnos homály fedi. A festmény, a múltban a piarista rendház folyosójának egyik falán állt, előképe egy reneszánsz festő, Daniele Ricciarelli da Volterra 1541-ben készült képe, annak a másolataként született. Hátulról már foltozva volt ez a festmény, hozzá nem értő kezek egy egyébként jó minőségű festményt daraboltak fel, azt ragasztották a hátoldalra. E régi beavatkozás alatt, illetve utána tűnhetett el az egyik szereplő orra is és ekkor lett zöld színűre festve. A kép több helyen hiányos és szakadt, valamint átfestett volt.

A két festmény restaurálásának lépései ez alkalommal is magukba foglalták a tisztítást, feltárást, helyenként tömítő masszával való ellátást, duplázást, a hiányzó részek kiegészítését, retusfestést, lakkozást. A hívek hamarosan mindkét templomban újra megcsodálhatják az említett festményeket.

Képeket restauráltak

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: