2018-11-27 14:49:40• hírek • Nagy Tímea

Két óriási projektre készül 2019-ben Pusztadaróc község

A pusztadaróci önkormányzat munkacsoportjával idén több kisebb beruházást is megvalósítottak. Páratlan terveik vannak jövőre is, nagy beruházásokkal készülnek 2019-re, erről beszélgettünk Gaman Mihai polgármesterrel.

Elsőként megemlítendő, hogy a község területén található összes buszmegállót rehabilitálták, a tetőket kicserélték, lefestették, korszerűsítették és kukákat helyeztek ki ezekhez. Fontos kiemelni a pusztadaróci és szamosdarai kultúrházak felújítását. Az épületeket belülről felújították és ledes égőkkel látták el a két létesítményt.

 

A polgármesteri hivatal udvarán lévő gazdasági épületet is rehabilitálták, melyet tárolásra alkalmassá tettek. A temetőben szeméttároló létrehozását is szorgalmazták, ahova a temetőben dolgozók a hulladékot összegyűjtik és innen kerül elszállításra a megbízott vállalat által.

 

A Szamosdarai Általános Iskola új tetőt kapott, mivel a régi tetőszerkezet állapota nem volt már megfelelő. Az épület mellé egy raktárhelységet is építettek.

 

A közeljövőben nagy tervek elébe néz a község. A petei szennyvízcsatorna építését szeretnék megvalósítani a következő időszakban. Ez része lenne annak a több száz millió eurós megyei ivóvíz- és szennyvízhálózati fejlesztésnek, melyre a megyei vízszolgáltató készül.

 

A legnagyobb projekt a gáz bevezetése a községbe. A tárgyalások már elkezdődtek az illetékes cégekkel és szervekkel, valamint készülnek a technikai dokumentációk is. Amint ezek megvannak, megpróbálnak finanszírozást keresni a beruházáshoz. Fontos lenne ez egyaránt a lakosság és a község szempontjából, mint infrastrukturális-, mint pedig életkörülmény minőségi szempontból is. Gaman Mihai polgármester többször utazott el tárgyalásokra már ez ügyben. Remélhetőleg jövőre elkészül a teljes dokumentáció, és akkor neki lehet majd állni az engedélyeztetésnek is. Rengeteg munka előzi meg a beruházás kezdetét ahhoz, hogy minél hamarabb létrejöhessen a fejlesztés.

 

A község rohamos ütemben fejlődik, könnyebbé és kellemesebbé téve ezzel a helyi lakosság hétköznapjait.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: