2018-06-17 08:39:48• hírek • Szatmár.ro

Két napon át tartott a szabadtéri filmezés az új központban

A TIFF, azaz a Transilvania International Film Festival neve bizonyára már nem ismeretlen a szatmáriaknak, hiszen nem először hozták el városunkba a kortárs filmművészet egy-egy kiemelkedő darabját.

Az idei TIFF-karaván első állomása Nagykároly volt, ahol június 12-én és 13-án két egész estés filmmel csábították szabadtéri időtöltésre a város lakóit. Első este Dragos Bucur Hawaii című játékfilmjét vetítették, második este pedig A viszkist mutatták be a kastély parkjában.


Persze Szatmárnémeti sem maradhatott ki a sorból, hozzánk három rövidfilmet és két egész estés dokumentumfilmet hoztak el a szervezők, amelyek közül valamennyi osztatlan sikert aratott a nézők körében.


Június 15-én, pénteken este 21:45-től a Corneliu Coposu sétányon található rendezvénytéren mutatták be a Karácsonyi ajándék (r.: Bogdan Muresan), a Vasárnap (r.:Dorian Boguta) és a Michelangelo (r.: Anghel Damian) című rövidfilmeket, illetve a Romania neimblanzita című dokumentumfilmet, mely az ország természeti szépségeit mutatja be a maga varázslatos, törékeny, de olykor félelmetes valójában.


Tegnap este egy francia alkotást tekinthettek meg az érdeklődők, melynek címe Maria by Callas. A Tom Volt rendezte film 113 percben mutatta be Maria Callas operaénekesnő életét és munkásságát.


Annak dacára, hogy javában zajlik a Foci VB, és az újközpontban felállított óriás kivetítő előtt is sokan gyűltek össze, a filmeket nagy érdeklődés fogadta, köztük családok, kicsik és nagyok egyaránt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: