2010-03-29 11:22:19• hírek • Szatmar.ro

Gólparádé Urziceniben

Őrült meccsen játszott döntetlent az Urziceni és a Dinamo, lemaradóban a Steaua.

Nem akármilyen meccset hozott a román bajnoki címvédő Urziceni és a tavasszal remek formában teljesítő Dinamo közötti összecsapás a Liga1 24. fordulójában: a két csapat összesen nyolc gólon osztozott meg, méghozzá testvériesen. Ismét vereséget szenvedett a Rapid és kezd eltávolodni az élmezőnytől, míg a Steaua még mindig azt keresi, merre van a Pandurii kapuja.

A rekordbajnok Steaua ugyanis egy borzasztó gyenge meccsen még a házigazda Pandurii csapatát is alulmúlta: mert hát egy a bennmaradásért küzdő csapattól még el lehet nézni, hogy nem lövi szitává az ország legeredményesebb klubjának a kapuját. De hogy emez egy igazán komoly helyzetet se dolgozzon ki...

A remek őszt produkáló Rapid tavasszal csak keresi a ritmust (főleg a Temesvár elleni balhés győzelem óta), ám ezt nem igazán találja, így az Astra után a Craiova ellen is 0-1-es vereséget szenvedett odahaza. Mivel a két meccs között Vasluion is hasonló eredményt ért el, így már három találkozó óta pont-és gólképtelenek.

A játéknapot a címvédő Urziceni és a Dinamo zárta, egy nem mindennapi meccsel. Már a találkozó nyitánya sokat ígérően sikerült, mivel 10 perc után 2-2 állt az eredményjelző táblán. Onofras már az első percben vezetést szerzett a hazaiaknak, ám öt perccel később Fernandes saját kapujába gurított egy hazaadási kísérletet, két perccel később Cristea pedig már a vezetést is megszerezte a címvédőnek. Ez sem tartott sokáig, újabb két minutummal később ugyanis Semedo ismét egalizált. A csapatok a folytatásban sem álltak le, hol egyik, hol másik kapu előtt pattogott a labda.

Nyolc gól született az Urziceni - Dinamo meccsen fotó: fcunirea.ro

Kiegyenlített csata folyt a pályán, de az idő teltével a Dinamo egyre inkább fölénybe került, aminek a második félidő elején lett meg az eredménye: a 48. percben Torje szerezte meg a vezetést, amit a 64. minutumban Cristea büntetőből toldott meg. Alig telt el hét perc, már a másik kapu előtt is büntetőt ítélt a játékvezető és Bilasco sem hibázott. Ezután a hazaiak vették át az irányítást, becsülettel rohamozták is a vendégeket, és nem eredménytelenül: Bilasco a 94. percben egalizált, lezárva ezzel a utóbbi évek egyik legnagyszerűbb román bajnoki mérkőzését.

További két mérkőzést hétfőn rendeznek majd: Temesváron egy másik bajnokaspiráns, a Vaslui teszi tiszteletét, míg a listavezető Kolozsvári CFR Brassóban próbál meg az élen maradni.

Eredmények:
Medgyes - Galac 0-1
gól: Costin (36.)

Pandurii - Steaua 0-0

Iasi - Curtea de Arges 0-0

Rapid - Craiova 0-1
gól: Gangioveanu (92.)

Beszterce - Ceahlaul 1-0
gól: Petre (20.)

Urziceni - Dinamo 4-4
gólok: Onofras (1.), Semedo (10.), Bilasco (71., 11-es, 94.) illetve Fernandes (6., öngól), Cristea (8., 64., 11-es), Torje (48.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: