2009-01-22 00:40:40• hírek • Szatmar.ro

Két kiütés, egy továbbjutás

Magyarország már továbbjutott, Románia még izgulhat a kézi-vébén.

Az eddig két vereséget és egy győzelmet begyűjtő Romániára a legkönnyebb mérkőzés és ellenfél várt Ausztrália személyében. Amíg a román válogatott számára a szinte előre borítékolható győzelem a továbbjutáshoz fűződő remények életben tartását jelentette, Magyarország Argentína legyőzésével már bebiztosíthatta továbbjutását.

Elsőként Románia lépett pályára és Aihan Omer csapata gyorsan nyomatékosította, hogy mit is akar a találkozón, szinte szempillantás alatt 6-3-as előnyre tett szert. Ezt követően volt egy kisebb megingásuk, amikor a „kenguruk" közel kerültek az egyenlítéshez, ám ez pont jókor jött, mert felébresztette a román csapatot. Miután az első félidő 21-9-es román előnnyel ért véget, már csak az volt a kérdés, hogy „mennyi lesz közte". A második félidőben a román válogatott a közönségnek is játszott, több kínai figurát is bemutatott és végül 40-20 arányban győzött. A továbbjutáshoz viszont csütörtökön le kell győznie Szlovákiát.

Két órával később aztán jött a magyar válogatott is, amely azzal a tudattal lépett pályára Argentína ellen, hogy amennyiben nyer, biztosan továbbjut. Az első gólt a dél-amerikaiak szerezték ugyan, de a magyar csapat gyorsan fordítani tudott. Az első tíz percben nem találták az ellenszert az argentinok nyitott védekezésére, ezért nem nagyon tudtak ellépni. Aztán a gyors támadások egyre eredményesebbekké váltak, a különbség pedig egyre nőtt. A 20. percben 12-4, a szünetben 17-8 volt ide, a vége pedig az előzetesen vártnál talán kissé nagyobb arányú, 31-20 magyar győzelmet hozott.

Ezzel Magyarország biztosan továbbjutó, csütörtökön az olimpiai bajnok Franciaország ellen a csoportelsőség a tét.

Eredmények:
A csoport:
Magyarország-Argentína 31-20, Románia-Ausztrália 40-20, Franciaország-Szlovákia 35-26
B csoport:
Dél-Korea - Kuba 31-26, Svédország-Kuvait 30-19, Horvátország-Spanyolország 32-22
C csoport:
Oroszország-Algéria 29-28, Németország-Macedónia 33-23, Lengyelország-Tunézia 31-27
D csoport:
Brazília - Szaúd-Arábia 26-24, Szerbia-Norvégia 27-26, Dánia-Egyiptom 26-17

Magyarország legyőzte Argentínát és továbbjutott. Fotó: Halmágyi Zsolt/www.sportfoto.ro

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: