2013-03-05 09:46:12• hírek • MTI

Két keréken közlekednek a rómaiak, de már nem csak robogóval

Többszörösére nőtt egy év alatt a kerékpárral közlekedők aránya az olasz fővárosban - jelentette a hétfői olasz sajtó.

Százötven-százhetvenezer római közlekedik a hét legalább öt napján kerékpárral. 2011-ben 0,4 százalék volt az arányuk, ez tavalyra négy százalékra emelkedett.

A kerékpárosok táborában a 24-65 év közöttiek minden korosztálya megtalálható.

Hatalmas változásról van szó az eddig az autók, motorok és robogók uralta római utcákon annál is inkább, mivel a kerékpárral való közlekedést semmi nem ösztönözte: nem épültek kerékpárutak, nem vált biztonságosabbá a biciklisek élete - kommentálták a római lapok.

Az újságok szerint a kerékpározásnak a gazdasági válság adott szárnyakat, és mára divat is lett belőle. 2012-ben tíz százalékkal emelkedett a Rómában eladott kerékpárok száma, miközben az autópiac húsz százalékkal esett vissza az olasz fővárosban.

Két évvel ezelőtt naponta hétmillió autós szállta meg Rómát, ez tavalyra ötmillióra csökkent. A Rómán kívülről munkába érkezők közül egyre többen szállnak vasútra, a városban pedig sokan autó helyett tömegközlekedési eszközöket használnak.
Számítások szerint ha egész Rómában kerékpárút-hálózatot építenének ki, hatszázezerre nőhetne a mindennapi biciklizők száma.

Jelenleg a közel hárommillió lakosú Rómában 115 kilométer hosszú a kerékpárút-hálózat, miközben az alig egymilliós Torinóban 175 kilométer.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: