2017-04-18 12:49:46• hírek • Kocsis Zoltán

Két jármű is feje tetejére állt hétfőn – Ombodon fának, Kisgércén hídnak csapódott

fotó: presasm.ro
fotó: presasm.ro

Amint arra számítani lehetett, több közlekedési balesetet is okozott az alkohol Szatmár megyében húsvét hétvégéjén. Bacchus szerencsére ezúttal résen volt és vigyázott hódolóira: súlyos személyi sérülés nem történt.

A legsúlyosabb baleset hétfőn késő este Ombodon történt 21.25 körül. Egy sötét színű Opel személygépkocsi Pettyén irányába haladva lesodródott az úttestről, felborult és egy fának csapódott. A járművet egy 38 éves szatmárnémeti férfi vezette, akinek leheletében 0,78 mg/l alkoholt mért a szonda. Azt a sajtóértesülést, mely szerint a férfi megpróbálta elhagyni a helyszínt, de szemtanúk feltartóztatták, a rendőrségi közlemény nem erősítette meg.

Magára hagyta viszont járművét az a 45 éves férfi, aki Kisgércén ütközött személygépkocsijával egy hídnak, majd borult fel. A 80%-ában megrongálódott gépkocsira a járőröző rendőrök lettek figyelmesek, akik rövid időn belül azonosították is a sofőrt. Akiről kiderült, hogy nem rendelkezett jogosítvánnyal, ráadásul a gépkocsi ideiglenes forgalmi engedélye is lejárt.

Pénteken Vetésen okozott balesetet az alkohol, amikor egy 23 éves férfi egy kanyarban elveszítette uralmát motorkerékpárja fölött, amellyel az árokba borult. A motor nyergében egy 33 éves férfi utassal. A helyszíneléskor kiderült, hogy a balesetet kisebb sérülésekkel megúszó motoros bizony nem volt teljesen józan (0,14 mg/l alkoholt mértek leheletében), ráadásul a motorkerékpár nem is volt bejegyezve.

Szerencsére nem okozott balesetet az a két férfi, akiket Tasnádon, illetve Szatmárhegyen állítottak meg a forgalmi rendőrök. Előbbi esetben szombaton egy 67 éves oláhcsaholyi férfi leheletében 0,46 mg/l, utóbbi esetben szombat hajnalban egy 28 éves férfi leheletében 0,49 mg/l alkoholt mért a szonda. Az oláhcsaholyi férfi helyzetét súlyosbítja, hogy vezetői engedélyét korábban felfüggesztették, így józanon sem lett volna szabad vezetnie.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: