2013-08-08 17:12:45• hírek • Szatmar.ro

Két gólos győzelem a tikkasztó hőségben

fotó: Szatmar.ro archívum
fotó: Szatmar.ro archívum

Vlad Bujor már az első percben betalált, Zsiga Ervin pedig a 36. percben beállította a végeredményt szerda délután Pusztadarócon, ahol felkészülési mérkőzésen az Olimpia a Kisvárdát fogadta. A sárga-kékek további négy barátságos meccsel hangolódnak a hónap végi bajnoki rajtra.

A tikkasztó hőségben megrendezett mérkőzésen érthető módon a második félidőben már érzékelhetően alacsonyabb tempót és színvonalat mutattak a csapatok, főleg, hogy mindkét fél részéről valamennyi játékos lehetőséghez jutott. Ezzel együtt Csík Tibor elégedetten nyilatkozott tanítványai teljesítményéről.

„A csapat játéka kielégítő volt, a meccs egyes részeiben jó volt a teljesítmény. A fiúkon azért már látszott némi frissesség az edzőtábor utáni fáradtság után, tehát alakul a csapatjáték. A Kisvárda formailag előrébb tart, hiszen náluk a jövő héten már kezdődik a bajnokság, ugyanakkor a csapatuk is erős, vannak brazil, ukrán és szerb légiósaik is", értékelt Csík.

A szövetség döntése alapján a II. osztályú bajnokság küzdelmei augusztus utolsó hétvégéjén kezdődnek. Addig az Olimpia szombaton Pankotán, jövő szerdán pedig a Bákó ellen lép pályára. Azt követően szombaton Zsigáéknak a Jászvásár csapatával kellett volna összecsapniuk, az élvonalból a tavasszal kiesett moldvaiak azonban lemondták a szereplést - helyettük az Aranyosgyéres „ugrott" be. Augusztus 24-én, szombaton a Bihar FC lesz az ellenfél - utóbbi három meccs helyszíne még ismeretlen.

Szatmárnémeti Olimpia-Kisvárda 2-0
gólok: Bujor (1.), Zsiga (36.)

Az Olimpia összeállítása:
Şuta - Munteanu, Ene, Iuhas, Gombar, Gavrilescu, Villand, Zsiga, Micaş, Lemac, Bujor.
Játszott még: Székely - Hanus, Lupu, Svarczkopf, Mandrusca, Feier, Prodan.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: