2009-04-16 16:14:09• hírek • Ferenczi Noémi

Két férfi az ágy alatt

Pénteken lesz a Harag György Társulat idei évadjának utolsó premierje. A történet helyzetkomikumokra épül, szereplői polgári magatartásformákat utánzó, nevetséges figurák. Csurulya Csongor rendező sok nevetést ígér a közönségnek.

A Két férfi az ágy alatt című bohózatot Láng György írta Dosztojevszkij elbeszélése nyomán. A darab azonban kicsit sem emlékeztet a Dosztojevszkij-féle világra, hanem a fonákság, a karikatúra oldaláról mutatja be ezt a világot, mely saját korlátai ellen küzd - mondta el a csütörtökön tartott sajtótájékoztató keretében Csurulya Csongor, a darab rendezője.

Egy szerelmi sokszög meséje ez, temérdek hazugsággal, egy csipetnyi féltékenységgel megfűszerezve. A bohózat műfajának megfelelően a történet helyzetkomikumokra épül. Szereplői polgári magatartásformákat utánzó, nevetséges figurák, akik egy pillanatban már eljutnak az emberi tűrőképesség azon határára, ahol már inkább könnyebb másoknak hinniük, mint a saját szemüknek. A történet végül önmagába fordul vissza, a társadalom konvenciói nem engedik, hogy a történések kibontakozzanak.

A darab díszlettervezője szintén Csurulya Csongor, aki elmondta, olyan díszletet tervezett, melyet könnyen lehet majd a vidéki kiszállások alkalmával szállítani. „A jelmezek Gheorghiade Maria alkotásai. Igazi ruhakölteményeket láthat majd a közönség"- tette hozzá a rendező.

Csurulya Csongor rendezőt már jól ismeri a szatmári közönség. Eddig összesen öt színdarabot rendezett az Északi Színházban. A nagy közönségsikert arató Mindhalálig Beatles című előadást, melyet szintén ő rendezett, már 26-szor adta elő a társulat és külföldre is kapott meghívást - mondta el a sajtótájékoztató végén Stier Péter, a színház gazdasági igazgatója.

A bemutatásra kerülő darab szereplői: Csiki Orsolya, Nagy Csongor, Nagy Orbán, Németh Zsuzsa, Lőrincz Ágnes, Gaál Gyula, András Gyula, Czintos József, Varga Andrea, Péter Attila Zsolt, Zákány Mihály.

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

Jelenet az előadásból

Varga Andrea és Nagy Csongor

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: