2015-03-05 10:00:57• hírek • MTI

Két évig nem tarthat Marosvásárhelyen felvonulást az SZNT

2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte a felvonulásokra előterjesztett kérelmeket - közölte az Agerpres román hírügynökség.

A bizottság arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat. A polgármester e bizottsági vélemény alapján engedélyezi vagy tiltja be a tömegrendezvényeket.

Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület azért folyamodott a polgármesteri hivatalhoz már 2015 februárjában a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek. A törvény értelmében nem tartható két tömegrendezvény egy időben ugyanazon a helyszínen.

Valentin Bretfelean, a bizottság elnöki tisztségét is betöltő helyi rendőrfőnök elmondta, hogy ilyen távoli időpontokra nem adhattak ki engedélyt, hiszen változhatnak még addig a közrend biztosításának a körülményei, de hozzátette, biztosították a kérvényezőt, hogy övé az elsőbbség, ha más is ugyanakkor szeretne valamilyen rendezvényt tartani ugyanazon a helyszínen.

A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

A polgármester az idei felvonulást sem engedélyezte, ezért az SZNT lemondott a marosvásárhelyi tömegrendezvényről, és bejelentette, március 10-én Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: