2013-11-02 14:42:37• hírek • Szatmar.ro

Hármat kapott az Olimpia Ramnicu Valceán – kettőt büntetőből

A második osztályba való visszatérését követő legsúlyosabb vereségét szenvedte el szombat délelőtt Ramnicu Valceán az Olimpia: Csík Tibor tanítványai 3-0 arányban maradtak alul Olténiában. A mérkőzés a 11-es szám jegyében zajlott, hisz ebben a percben kapta első gólját az Oli, a másik kettőt pedig tizenegyesből.

A vendégek sorsa gyakorlatilag az első bő félórában megpecsételődött, amikor is a hazaiak nekirontottak az Olimpiának. A szatmári védelem már a 11. percben kapitulált, amikor Catarama gyenge lövését követően a labda Arnautu elé került, aki közelről nem hibázott. Alig öt perccel később növelhette volna előnyét a hazai gárda, ám Barbulescu ziccerénél Suta védeni tudott. Tíz perccel később Popa került hatalmas helyzetbe, de kapu mellé lőtt. A lidérces bő első fél óra a 35. percben ért véget az Olimpia számára, amikor büntetőt ítéltek a hazaiak javára, Lirca pedig nem hibázott.

A szünetben Csík Tibor kettős cserére szánta rá magát, Balau és Micas helyére Muresan és Molnar állt be. Mindez azonban csak arra bizonyult jónak, hogy a második félidőben az Olimpia csak egy gólt kapjon: a 75. minutumban ismét Lirca volt eredményes, ezúttal is büntetőből.

Vereségét követően az Olimpia visszacsúszott a 7. helyre - ugyanúgy 13 pontot gyűjtött, mint a Marosvásárhely és a Resicabánya.

Ramnicu Valcea - Olimpia 3-0
gólok:
Arnautu (11.), Lirca (35., 76., mindkettő 11-es)
Az Olimpia összeállítása: Suta - D. Muntean, Balau (Muresan szünetben), C. Ene, Iuhas (Hanus 64.)- Svarczkopf, Micas (Molnar), Villand, P. Dragos - Lemac, Feier

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: