2012-01-30 16:09:05• hírek • Szatmár.ro

Két év börtönt kapott Nastase

Adrian Nastase 2000. december 28-a és 2004. december 21-e között töltötte be a miniszterelnöki pozíciót.
Adrian Nastase 2000. december 28-a és 2004. december 21-e között töltötte be a miniszterelnöki pozíciót.

Első fokon két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Románia volt miniszterelnökét, a Szociáldemokrata Párt egykori elnökét, Adrian Nastase-t.

Adrian Nastase volt román miniszterelnököt abban a korrupciós perben találták bűnösnek, amely a politikus 2004-es választási kampányának finanszírozásáról szól. Az első fokú ítélet szerint Adrian Nastase-t két évre a közügyektől is eltiltották és elkoboztak tőle összesen 38.217,220 lejt, amelyet a gyanú szerint illegális módon szerzett.

Ugyanakkor Nastase, a perben értintett személyekkel együtt, meg kell térítse a perköltséget is, amely 50.000 lejre rúg.

Adrian Nastase a bíróság előtt úgy nyilatkozott, ártatlan, semmilyen kapcsolata nem volt azzal a szakmai tanácskozással, amelyet a gyanú szerint azért szerveztek, hogy annak bevételéből finanszírozzák a kampányát. Az ügyészek szerint a politikus funkcióját felhasználva rávette a Bákó megyei építkezési felügyeletet, hogy szervezzen szakmai tanácskozást építkezési cégek számára. A cégektől a szervezők részvételi díjat gyűjtöttek, amelyet Nastase kampányának finanszírozására költöttek. Nastase úgy véli, a vád mögött politikai bosszú áll.

Az ítélet ellen fellebezhetnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: