2012-03-15 11:27:07• hírek • Kocsis Zoltán

Két év alatt kell megépülnie a nagykárolyi elterelő útnak

A magyarság nemzeti ünnepén, március 15-én veszi kezdetét a Nagykárolyt déli irányban elkerülő útvonal megépítése és a tervek szerint két esztendő múlva, 2014 március 15-én kell elkészülnie. Erről tartott sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a kivitelezők társaságában Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, Radu Giurca prefektus és Pataki Csaba alkormánybiztos.

„Az ötlet 2008 elején fogant meg, ám akkor nem is nagyon mertem szóba hozni a kampány során", vallotta be Kovács Jenő. „Szerencsére a mai nappal kezdetét veszi a munka, amely lehetővé teszi, hogy mentesítsük Nagykárolyt a teherforgalom terhe alól. Ezzel csökkentjük majd a légszennyezettséget, a város útjainak kopását lelassítjuk és felgyorsítjuk a közlekedést is", mondta a polgármester.

Csehi Árpád köszönetet mondott a kormánynak a támogatásért, ugyanakkor felhívta a kivitelezők figyelmét, hogy ezt a munkát két év alatt csak hatalmas erőfeszítésekkel lehet befejezni. „Mivel az elkerülő út miatt csökkenni fog az átutazók száma, arra kérem a polgármestert, hogy reklámplakátokkal hívja majd fel az autósok figyelmét arra, hogy mekkora kincs rejlik Nagykárolyban a Károlyi kastély révén."

Radu Giurca prefektus „nagyszerű kezdeményeznek" nevezte az elkerülő utat és reményét fejezte ki, hogy jövőre el tudják kezdeni a Szatmárnémeti - Avasfelsőfalu útvonal felújítását.

A Nagykárolyt elkerülő útra a 19-es országútról lehet majd ráhajtani, Újmárna település felé letérve. Az út déli irányban kerüli el a várost, majd a Nagykároly - Sarmaság vasútvonallal való metszési pont után nem sokkal vezet vissza a 19-es országútra. A terelőút teljes hossza 10,46 kilométer. Egy felüljáró, 15 hidacska, négy korforgalommal megoldott útkereszteződés és hét klasszikus útkereszteződés fragmentálja majd.

A műút alapjának teljes szélessége 12 méter lesz, maga az úttest pedig 2x3,5 méter. A mintegy fél méter vastagságú alapra 25 centiméter bitumen és aszfalt kerül. A munkálatok egyik legnehezebb részét az jelenti, hogy Márna közelében mintegy 260 köbméter földdel kell feltölteni a jelenlegi terepet.

A beruházás teljes értéke 38,484 millió lej. Ennek 69,25%-át, azaz 26,65 millió lejt az Európai Unió fedez a Kohéziós Alapból és a Regionális Fejlesztés Európai Alapjából. A fennmaradó részt, 11,834 millió lejt az Országos Útügyi Vállalaton keresztül a román állam biztosítja.

A kivitelezést 45-45%-ban két spanyol cég, a Grupo Empresarial Magenta és a Assignia Infraestructuras, tíz százalékban pedig a romániai S.C. Transmir S.R.L. végzi majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: