2012-04-03 23:57:47• hírek • Kocsis Zoltán

Két büntetőt rúgott a Barcelona – elég volt a továbbjutáshoz

Nem történt meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágóin: a Barcelona és a Bayern egyaránt két gólos győzelmet aratott a Milan illetve a Marseille ellen, minek következtében bejutottak a sorozat elődöntőjébe.

A nagyobb érdeklődés kétségtelenül a Barcelona és a Milan összecspását előzte meg. Egyrészt, mert az első találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget, így minden kérdés nyitott maradt. Másrészt, mert az ősszel a csoportban az olaszok 2-2-re végeztek Katalóniában, ami ebben az esetben elég lett volna a továbbjutáshoz. És akkor még nem említettük, hogy a két együttes a két legutóbbi világbajnok országát képviselte...

Egy Milan-helyzetecske után Lionel Messi rögtön főszereplővé lépett elő: előbb egy kontra végén lőtt gyengén Cristian Abbiati ölébe, majd Cesc Fabregas zseniális passzát vágta kapu mellé. A 11. percben aztán a Milan gyakorlatilag kiharcolta, hogy a Barcelona megszerezze a vezetést: előbb Phlippe Mexes, majd Alessandro Nesta adta el a labdát, a menteni igyekvő Luca Antonini pedig elütötte Messit. Tizenegyes, az argentin pedig nem hibázott - pedig Abbiati nagyon rajta volt.

Ezt követően jó húsz percig nem történt semmi érdemleges, mert az, hogy a katalánok fölényben játszottak, már rég nem számít annak, ellenféltől függetlenül. A 33. percben azonban kihagyott a hazai védelem, Zlatan Ibrahimovic pazarul ugratta ki Alberto Nocerinót, aki a Milan első kapura lövéséből ki is egyenlített. Alig nyolc percig álltak továbbjutásra az olaszok, mert a 41. percben Björn Kuipers egy szöglet után eléggé vitatható büntetőt (másfél órával az eset után a Nemzeti Sport Online szavazásán 67%-33% arányban az olvasók nem értettek egyet a bíróval) fújt be a Barcelona javára. Ezúttal Abbiatinak esélye se volt Messival szemben.

Nesta és Messi emlékezetes párharcot vívott egymással fotó: acmilan.com

A második félidő egy Xavi -féle szabadrúgással kezdődött, majd az 54. percben Andres Iniesta minden lényeges kérdést eldöntött: Messi lövése levágódott a védőkről, pont a középpályás elé, aki kettőre növelte csapata előnyét.

A Milan a folytatásban sem tudta igazán megnehezíteni a Barcelona dolgát, egy-két ígéretesebb „csírától" eltekintve nem tudott komoly helyzetet sem kialakítani. A Barcelona ezzel szemben, ha kellett, színészkedett kicsit, ha kellett, akkor védekezett kicsit, nagy helyzeteket azonban csak ők tudtak kialakítani, de Messi, Thiago Alcantara és Adriano is célt tévesztett. A 180 perc alatt bemutatott játék alapján a Barcelona megérdemelten jutott tovább és kérdés, hogy meg tudja-e akadályozni valaki, hogy megvédje a címét? Amire legutóbb pont a Milan volt képes, még 1990-ben.

A másik meccsen a Bayern München kényelmesen, két gólos előnye tudatában várta a nagy gödörben lévő, a bajnokságban nyolc forduló óta győzni képtelen Olimpique Marseille-t. Ennek ellenére az első lehetőség a franciák előtt adódott, ám Manuel Neuer lábbal védeni tudta Jérémy Morel lövését. A folytatás azonban teljesen a bajorokról szólt, pontosabban Franck Ribéryről és a Ivica Olicról: a francia kétszer is tökéletesen tálalt a horvát elé, aki kétszer is betalált. A Bayern fölényére jellemzők, hogy a 27. és a 30. perc között Steve Madandának öt komoly védést kellett bemutatnia.

A szünet után még Ribéry és Toni Kroos próbálkozott, majd Brandao szépítési lehetősége után teljesen leült a meccs, az utolsó fél órában semmi érdemleges nem történt. A Bayern kettős győzelemmel lépte le marseille-i ellenfelét és várhatja a Real Madridot, amely már az első meccsen, idegenben is három góllal nyert az APOEL Nicosia ellen. Ami a Barcelonát illeti, a katalánok a Chelsea - Benfica páros győztesével csapnak össze - az angolok 1-0-ra nyertek Lisszabonban.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők, visszavágók (összesített eredmény):
Barcelona
- Milan 3-1 (3-1)
gólok: Messi (11., 441., mindkettő 11-es) illetve Nocerino (33.)

Bayern München - Olimpique Marseille 2-0 (2-0)
gólok: Olic (13., 37.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: