2015-04-08 11:41:07• hírek • Kocsis Zoltán

Két baleset, négy sérült – egyiküket a tűzoltók szabadították ki

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Két komolyabb közlekedési baleset is történt Szatmár megye útjain kedden, amelyekben összesen négyen sérültek meg. Érdekesség, hogy mindkét esetben a vétlen fél egy-egy Mercedest vezetett.

Az első baleset háromnegyed órával dél után történt Turcon, amikor Cristian P. balra akart fordulni Dacia típusú haszongépjárművével, ám nem vette észre a feléje közeledő Mercedest, amelyet D. Maria vezetett. A balesetben a vétkes sofőr kisebb sérüléseket szenvedett, kórházba kellett szállítani, ám az alaposabb kivizsgálásokat követően hazaengedték.

Négy órával később a DN19A jelzésű országúton Felsőszopor és Alsószopor között egy 63 éves nő a túlzott sebesség miatt elveszítette uralmát Volkswagen típusú személygépkocsija fölött, átsodródott a szembe közlekedők sávjába és frontálisan összeütközött egy Mercedes személygépkocsival, amelyet S. Zoltán vezetett.

A balesethez a rendőrség mellett a tűzoltók két gépkocsival szálltak ki, valamint a helyszínre sietett a SMURD rohammentője és a tasnádi mentőszolgálat egyik autója is. Utóbbiakra szerencsére csak korlátozottan volt szükség, mert a két gépkocsivezető valamint a Mercedes 26 éves női utasa is kisebb sérülésekkel úszták meg az esetet. Egyikőjüket azonban a tűzoltók szakemberei szabadították ki a roncsok közül.

A vizsgálatok szerint a két baleset egyik érintettje sem állt alkohol hatása alatt, a vétkes sofőrök ellen pedig gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indul eljárás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: