2009-01-27 23:23:28• hírek • Csenteri Judit

Készülőben a költségvetési terv

A Kormány a költségvetési terv végleges formáján dolgozik, amely az ígéretek szerint – már e hét folyamán elkészül.

A költségvetési terv egy legutóbbi variánsa szerint a nyugdíjakkal, az állami szféra alkalmazottainak fizetéseivel, a szociális támogatásokkal, az oktatással és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos költségekre a Bruttó Hazai Termék 27,5%-át használnák fel.

Miután pedig a GDP maximum 33%-át lehet ilyen jellegű költségekre fordítani, a maradék 5,5%-ot az egészségügy és az infrastruktúrába való beruházások kapnák meg.

A Kormány továbbá a Nyugdíjalaphoz, a közalkalmazottak fizetéséhez, valamint a munkanélküliségi segélyekhez való hozzájárulás mértékét is elemzi. Az eddigi tervek szerint a GDP 8%-át utalnák ki a Nyugdíjalapnak, 6,9%-ából az állami szféra alkalmazottainak fizetéseit fedeznék, 2%-ból pedig a munkanélküliségi járulékokat állnák.

A Bruttó Hazai Termék további 6%-át az oktatás kapná meg, 1,8%-ban pedig a védelmi szektor részesülne. Az ország az Európai Uniónak, az ENSZ-nek és a NATO-nak fizetendő évi tagsági díjai, valamint a tartozások törlesztése az előbb felsorolt költségekkel együtt, összességében elérnék a GDP 27,5%-át.

Az Országos Prognózis Tanács előrejelzései szerint a Bruttó Hazai Termék értéke idén eléri az 579 milliárd lejt.

A költségvetési terv olyan változatokat is magába foglal, melynek értelmében a tanügyi káderek mindössze szeptembertől részesülnének fizetésemelésben, ennek értéke pedig az év végéig elérné a 30%-ot.

Kormányülés: főszerepben Basescu és Boc

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: