2008-11-21 10:43:01• hírek • Parajdi Andrea

Készülnek a pályázatok

Koncz Andreát, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, Nemzetközi Finanszírozású Pályázatok irodájának a vezetőjét kértük meg arra, hogy foglalja össze jelenleg milyen pályázatokat készít az Önkormányzat.

Koncz Andrea irodavezető elmondta, az öt tengelyből álló Regionális Operatív Program három tengelyén Szatmárnémeti is pályázni akar. A Regionális Operatív Program első prioritása magába foglalja a városrendezés teljes egészét, beleértve az útfelújításokat, emlékművek, épületek renoválást. Az önkormányzat három különböző projektet készít elő ebben a körben, amely Szatmárnémeti Északi részén (Solidaritati, Kubik-környéke) lévő negyedek teljes úthálózatának felújítására vonatkozik. Ugyanezen a prioritási tengelyen az Északi Színház felújítására, valamint a Kubik tó melletti hőközpont multifunkcionális -szociális problémákkal foglalkozó - központtá való alakítására is pályáz a város.

A Regionális Operatív Program harmadik fejezetén, a Ioan Slavici Főgimnázium teljes felújítására pályázik a város, ezen kívül egy olyan projektet is készít, amellyel kilenc iskola fűtésrendszerének modernizálására próbál finanszírozást szerezni. Ugyanezen a programtengelyen az Ostrovului utcán lévő szociális lakások földszintjén, egy szociális tanácsadással foglalkozó iroda kialakítására is készül már a pályázat. Az ötös prioritási tengely a turizmusfejlesztést segíti, ebben a fejezetben Szatmárnémeti a Sárerdőre vezető útszakaszt felújítására, és egy bicikliút kiépítésére, valamint a Sárerdő közművesítésére készít projektet.

A Román-Magyar határon átívelő projekt első kiírásában Nyíregyházával készít közös pályázatot Szatmárnémeti, egyrészt egy olyan tanulmányt szeretnének összeállítani, amely a gazdaságos energiafelhasználási módokat foglalja össze, másrészt a két város közti együttműködést próbálják szorosabbra fűzni.

Bár még nem történt meg a Román-Magyar határon átívelő projekt, második kiírása Koncz Andrea irodavezető elmondta, elképzelések már most is vannak. Mint mondja, egy bicikliút létrehozására szeretnének uniós finanszírozáshoz jutni, amely a Szamos töltés mentén Szatmárnémetiből egészen Vásárosnaményig húzódna.

A fentiekben említetteken kívül további pályázatok készítését is tervezi a város, hiszen elképzelésekből sosincs hiány, csupán a rengeteg papírmunka, a kötött határidők és a hosszas procedúrák okoznak néha bonyodalmakat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: