2010-05-20 17:14:31• hírek • Szatmar.ro

Készülnek a Goldis Kupára

Csiszár mesternek mozgalmas nyara lesz: egy vb., egy Eb. és egy olimpia vár rá.

Ismét megpezsdül szatmárnémeti vívótársadalma, hisz a napokban javában folyik az első alkalommal május 29.-én kiírásra kerülő párbajtőr Goldis Kupa szervezése. Amelynek nemzetközi rangot ad, hogy egy sor hazai versenyző mellett Magyarország és Szlovákia is képviselteti magát.

„Az ukránok jövetele még kérdéses, de a jövő hét első felében kiderül ez is - jegyezte meg Csiszár Ferenc a Sportklub edzője. - Az országból a szatmáriak mellett Craiováról, Nagyváradról, Kontancáról és Bukarestből érkeznek párbajtőrözők, az előzetes nevezések alapján főleg a férfiaknál lesz nagyon erős a mezőny", mondta Csiszár Ferenc edző.

Ha már Csiszárnál tartunk: a remek szakemberre igen mozgalmas nyár vár, amire rögtön a Goldis Kupa után megkezdi a felkészülést. A román férfi válogatottat is irányító mester Adrian Poppal, Adrian Szilágyival, Árkosi Bertalannal és Cosmin Kortyanuval konstancai edzőtáborba vonul. „Kilencvenkilenc százalékban ez a négy párbajtőröző alkotja majd a kontinensbajnokságon résztvevő csapatot, és ők négyen utaznak majd ősszel Párizsba a világbajnokságra is", mondta Csiszár.

Ha ez nem lenne elég, a szakember augusztus 14-26 között Amalia Tatarannal Szingapúrba utazik, ahol az első Ifjúsági Olimpiai Játékokon vesz részt. „Még nem egészen biztos, csak kilencven százalékos, hogy én is menni fogok Szingapúrba. Az útlevelekkel és a vízumokkal kapcsolatos adminisztratív teendőket a Román Olimpia Bizottság intézi", mondta Csiszár, aki elárulta azt is, hogy a felkészülés részeként Tataran a felnőttválogatottal készül majd a nyáron.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: