2018-11-14 12:41:09• hírek • Bede Emőke

Készüljünk fel időben a kémiai balesetekre!

Különösebb magyarázatra nem szorul az a tény, hogy az önkéntes tűzoltócsapatok komoly segítséget jelentenek hivatásos bajtársaik számára a veszélyes helyzetekben. Sajnos azonban megyénkben kevés önkéntes egység van olyan szerencsés helyzetben, hogy saját autóval és megbízható felszereléssel rendelkezzen.

Ezt a helyzetet hivatott orvosolni a RoHu80 Jointrescue „Határmenti Integrált Monitoring, Kockázat- És Katasztrófakezelési Központ“ című projekt, melynek köszönhetően négy Szatmár megyei település, Szatmárudvari, Halmi, Szatmárhegy és Pálfalva, valamint a határon átnyúló program magyarországi partnere, Tyukod kap az önkéntes csapatok felszerelésének bővítéseként egy-egy tűzoltóautót.


A kicsivel több mint 1 millió euró összköltségvetésű projekt természetesen nem merül ki ennyiben, hiszen egy korábbi sajtótájékoztató során már az is kiderült, hogy a felszerelés komoly frissítésén kívül a partnerek közti tapasztalatcserére és az önkéntes tűzoltócsapatok közös gyakorlatozására is lehetőség lesz.



 

Nos, szerdán az együttműködés egy újabb fontos mérföldkövéhez érkezett, ugyanis Halmiban egy egész napos szakmai találkozót szerveztek. A gyűlés központi témájaként a különféle kémiai és vegyi balesetek és az ehhez kapcsolódó legfontosabb kérdések szolgáltak. Az érkezőket első körben Incze Lajos polgármester üdvözölte, majd át is adta a szót Békéssy Erzsébetnek, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjének, valamint Stramb Gheorghe szakmai szakértőnek. Az általuk tárgyalt napirendi pont a Halmiban fellelhető főbb környezeti kockázatokról szólt, majd a nap további részében Stramb egy vegyi baleset lehetséges következményeit, illetve az ilyen helyzetekben életbe lépő forgatókönyvet is ismertette. A téma izgalmasságát mi sem jelzi jobban, minthogy az előadás során interaktív beszélgetés alakult ki, egy-egy fontosabb kérdés kapcsán több konstruktív hozzászólás és kíváncsi kérdés is érkezett.
 

Az egész napos foglalkozás végén megfogalmazott következtetések szerencsére nem merülnek feledésbe, hiszen mint kiderült, a közeljövőben egy szimulációra is sor fog kerülni, ahol az összegyűjtött tudásanyagot egy kémiai baleset szimulációja során lehet majd kamatoztatni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: