2019-07-04 05:01:38• hírek • közlemény

Készül az első tesztmodul

Az eltérő fejlődésű gyermekek korai fejlesztését segítő e-learning platform szófelismerési tréning tesztmodulját 48 romániai, magyarországi és szlovákiai család fogja kipróbálni. 

Három ország szakemberei fogtak össze annak érdekében, hogy a korai fejlesztés még több atipikusan fejlődő, illetve sérült gyermek számára váljon elérhetővé. A 2018 novembere és 2020 októbere között gyakorlatba ültetendő, az „Eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztése online támogatással” elnevezésű Erasmus+ program keretében a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, a nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület, valamint a kassai Centrum Liberta egy e-learning rendszer létrehozását vállalta. Az online platform magyarul, románul, szlovákul és angolul lesz elérhető, a modulok pedig hat fejlesztési terület köré csoportosulnak majd, melyek: a gondolkodás, önállóság, szocializáció, kommunikáció, finommozgás és nagymozgás. 


A projekt elindulása óta történt egy előzetes igényfelmérés, melynek keretében 3 országból összesen 100 szülő töltött ki egy 10 kérdésből álló igényfelmérő kérdőívet. Áprilisban véglegesítődött a program írásos keretrendszere, melyet kilenc romániai, magyarországi és szlovákiai gyógypedagógus véleményezett. Jelenleg a projektpartnerek a szófelismerési tréning magyar nyelvű tesztmodulján dolgoznak, amelyet a három szervezet szakemberei eltérő fejlődésű gyermekekkel és szüleikkel együtt tesztelnek majd.


A szófelismerési tréning atipikus fejlődésű, valamint sérült gyermekek esetében használt módszer, mely az olvasás előkészítésére, a beszéd támogatására és a kognitív készségek fejlesztésére szolgál – tudtuk meg Gnandt Gábor gyógypedagógustól, a projekt romániai koordinátorától. A tesztelés célja, kipróbálni, mennyire használható a modul, szükséges-e a módosítása, pontosítása, és ha igen, milyen módon, ahhoz, hogy olyan szülők számára nyújtson egy használható eszközt, akik egyáltalán nem, vagy csak ritkán tudnak eljutni fejlesztési foglalkozásokra a gyermekükkel.



A tesztmodul kipróbálásába 48 család bevonását tervezik a projektpartnerek – tájékoztatott a gyógypedagógus – mégpedig országonként 16 család kapcsolódna be. A tesztelésben részt vállalt 16 romániai családból 10 online fogja tesztelni a modult, 6 pedig fókuszcsoportban, ez utóbbi esetben a szülők és gyerekek a Caritas szatmárnémeti Szent József Rehabilitációs Központjában megtartott foglalkozások keretében próbálják majd ki az online rendszert. A fókuszcsoportban való tesztelés lehetőséget biztosít a szakembereknek megfigyelni, hogyan tudnak hozzáférni a felhasználók az online platformhoz, megtapasztalni, milyen nehézségekbe ütközik a szülő a gyermekkel való együttműködés, közös munka terén, valamint rálátást nyújtani arra, miben lehetne segíteni még a szülőket ahhoz, hogy gyermeküket hatékonyabban tudják támogatni a fejlődésben a platformra feltöltendő leckék által.

 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: