2019-10-17 11:31:50• hírek • Bajnai Botond

Késsel rabolt ki egy szatmári közértet. 7 perc múlva elkapták.

Szerda este késsel rontott rá egy élelmiszer üzlet dolgozóira egy 27 éves szatmári férfi, a rendőrség a bejelentést követően rekordidő alatt, 7 perccel később el is kapta a bűnözőt.

 

Ijesztő jelenetsort élhettek át szerda este Szatmárnémetiben a Dariu Pop utca egyik élelmiszerüzletének dolgozói: 20.30 órakor rablótámadás helyszíne volt az egyébként forgalmas üzlethelyiség. Az elkövető késsel fenyegetőzve támadta meg az elárusítókat, majd 7000 lejjel a zsebében, taxiba ülve hagyta el a tetthelyet.

Egy, az üzletben tartózkodó vásárló megpróbált közbeavatkozni, de elmondása szerint minden olyan hirtelen történt, nem tudta megakadályozni a támadást.

Ugyanakkor egy járókelő is megpróbálta megállítani a távozó tettest, viszont ő sem járt sikerrel.

A rablás bejelentését követően azonban a rendőrség rekordidő alatt előállította a rablót.

Mint kiderült a 27 éves A. Andrei taxival hazament, átöltözött, majd vásárolni indult az egyik Károlyi úti bevásárolóközpontba. A vásárlásra viszont már nem tudott sort keríteni, ugyanis a szatmári bűnüldözők azonnal lecsaptak rá, és az éjszakát már a fogdában töltötte.

A rendőrség a letartóztatott férfinál megtalálta az ellopott pénzt mintegy 70%-át, és a rabláshoz használt kést is.

Az elkövető ellen eljárást indítottak, rablás megalapozott gyanújával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: