2014-11-27 03:01:37• hírek • Kocsis Zoltán

Szerdán is rájárt a rúd a németekre

Nem kis meglepetésre szerdán folytatódott a német csapatok vesszőfutása a Bajnokok Ligája utolsó előtti csoportfordulójában: miután kedden a Bayern München és a Schalke is kikapott, szerdán hasonlóan járt a Leverkusen és a Dortmund is. Utóbbi ráadásul szintén egy angol csapat, az Arsenal ellen maradt alul.

Persze a Dortmund azzal a tudattal utazott Londonba, hogy már biztosította helyét a sorozat nyolcaddöntőjében. Sanogo ráadásul már a második percben vezetést szerzett a hazaiaknak. A folytatásban lüktető volt a játék, mindkét csapat - hírnevéhez híven - támadófocit játszott, ám sokáig nem született újabb gól. A Dortmund komoly erőket mozgósított az egyenlítésért, ám végül Sanchez pazar lövésével a hazaiak találtak be, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A csoport másik meccsén az Anderlecht szintén végig fölényben és veszélyesebben játszott az idei szezon talán legnagyobb csalódást okozó csapata, a Galatasaray ellen és a 20 éves kongói középső védő, Mbemba duplájával két gólos győzelmet aratott. Ezzel ebben a csoportban eldőlt, hogy a Dortmund és az Arsenal folytatja a Bajnokok Ligájában, az Anderlecht az Európa Ligában, a Galatasaray pedig búcsúzhat Európától.

A másik három csoportban viszont továbbra is sok a nyitott kérdés.

Az A csoportban az Atletico Madrid Mandzukic mesterhármasával simán verte az Olympiakoszt és ezzel biztossá tette továbbjutását. A másik meccsen a Juventus egy félidőn keresztül küszködött Malmöben, ám a szünet után végül berámolt kettőt és elhozta a három pontot. Az utolsó fordulóban viszont pontot kell szereznie hazai pályán a spanyol bajnok ellen, mert abban a valószínű esetben, ha a görög címvédő legyőzi odahaza a svéd bajnokot, akkor befogja az olaszokat és az egymás elleni eredmény nekik kedvez. Még a Malmőnek is van esélye megcsípni az EL-t, ám ehhez nyernie kell Pireuszban.

A B csoportban a várakozásoknak megfelelően a Real Madrid még kissé tartalékosan is legyőzte Ronaldo góljával a Baselt, így továbbra is hibátlan. A csoport másik meccse az est legfordulatosabb találkozóját hozta, amelyben a Razgrad Mignolet kapus hibája után gyorsan vezetést szerzett a Liverpool ellen. Moti hibáját kihasználva azonban Lambert gyorsan egyenlített, majd Henderson meg is fordította az állást. Csakhogy a 88. percben egy szöglet után Terciev egyenlített, ezzel pedig arra kárhoztatta a Liverpoolt, hogy mindenképpen le kell győznie az utolsó fordulóban odahaza a Baselt.

 

A csoportkör legkiegyenlítettebb és legkevesebb gólt hozó csoportja a C, ahol a játéknap előtt még mindenki jogosan ábrándozhatott a továbbjutásról. A Benfica azonban hiába volt veszélyesebb a szentpétervári hidegben, mert a Zenit Danny góljával nyerni tudott, ami biztossá tette: a lisszaboniak ezúttal sem jutnak tovább - de még az EL-ben sem folytathatják, pedig a legutóbbi kiírásban döntőig jutottak. A másik meccsen is hiába a hazai Leverkusen volt aktívabb és veszélyesebb, csak egy kapufáig jutott, míg a Monaco Ocampos révén megszerezte a győzelmet. Mivel az utolsó fordulóban a Monaco a Zenitet fogadja, közülük legfeljebb csak az egyik tudja megelőzni a Leverkusent, amennyiben a németek alulmaradnak Lisszabonban, így a piros-feketék már továbbjutottak.

A szerdai program:
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
A csoport:
Atlético Madrid
-Olimpiakosz 4-0
gólok: Raul Garcia (9.), Mandzukic (38., 62., 65.)
Malmö -Juventus 0-2
gólok: Llorente (49.), Tevez (88.)
Az állás: 1. Atlético Madrid 12 pont, 2. Juventus 9 p.,, 3. Olimpiakosz 6 p.,, 4. Malmö 3 p.

B csoport:
Ludogorec -FC Liverpool 2-2
gólok: Abalo (3.), Terciev (88) illetve Lambert (8.), Henderson (37.)
FC Basel -Real Madrid 0-1
gól: Ronaldo (35.)
Az állás: 1. Real Madrid 15 pont, 2. Basel 6 p., 3. Liverpool 4 (4-8) p., 4. Ludogorec 4 (5-10)

C csoport:
Zenit -Benfica 1-0
gól: Danny (79.)
Bayer Leverkusen -AS Monaco 0-1
gól: Ocampos (72.)
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 9 pont, 2. Monaco 8p., 3. Zenit 7p., 4. Benfica 4 p.

D csoport:
Anderlecht
-Galatasaray 2-0
gólok: Mbemba (44., 86.)
Arsenal -Borussia Dortmund 2-0
gólok: Sanogo (2.), Sanchez (57.)
Az állás: 1. Dortmund 12 pont, 2. Arsenal 10p., 3. Anderlecht 5p., 4. Galatasaray 1p.

A csoportok első két helyezettjei jutnak a nyolcaddöntőbe, a harmadikok átkerülnek az Európa Ligába, a legjobb 32 közé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: