2009-05-03 11:59:12• hírek • Pietsch Lajos/MTI

Keserű május elseje

Az elmúlt évek legbékétlenebb május elsejéjét élték át a berliniek.

Erre utal az a vasárnap nyilvánosságra hozott hivatalos hatósági közlemény, amely szerint a péntekről szombatra virradó "ünnepi" összetűzésekben 289 rendőr sebesült meg, mindenekelőtt a főváros Kreuzberg nevű kerületében. A közlemény szerint az összecsapásokat szélsőbaloldali, illetve szélsőjobboldali csoportok provokálták ki, akik a munka ünnepén törtek, zúztak, s a rendőrökre támadtak, kövekkel és üvegekkel dobálva őket. A hatóságok szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy haláleset nem történt.

Összetűzések voltak Berlin más kerületeiben is, ahol a szélsőjobb-, illetve a szélsőbaloldal nyílt konfrontációját ugyancsak a rendőrök igyekeztek megakadályozni. A fővárosban egyébként több mint 5000 rendőr volt készenlétben, erősítést az egyes tartományok küldtek.

A hivatalos "mérleg" szerint egyedül a német fővárosban 289 személyt vettek őrizetbe, s többük ellen a biztonsági erők elleni erőszakos cselekmények miatt vádat emeltek.

A hatóságok szerint  régóta nem volt ilyen "durva" május elseje Németországban. Az erőszakos cselekményeket a rendőrség órákon keresztül hiába próbálta megfékezni.

A szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali tüntetők között összecsapások voltak több más német városban is. A rendőrség különböző helyszíneken ugyancsak több száz személyt  vett őrizetbe.

Az önálló tartománynak számító Berlin belügyi szenátora egy vasárnapi interjúban az erőszak új formájáról beszélt. Ehrhart Körting utalt arra, hogy a szélsőséges tüntetők támadásai mindenekelőtt a rendőrök ellen irányultak. A szenátor kijelentette: a hatóságok a jövőben fontolóra veszik, hogy betiltják az ilyen jellegű tüntetéseket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: