2013-03-24 14:52:24• hírek • MTI

Sarah Bernhardt francia színésznő 90 éve halt meg

Kilencven éve, 1923. március 26-án halt meg Sarah Bernhardt, ahogy csodálói nevezték, az "Isteni Sarah", a francia színjátszás világhírű nagyasszonya. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Egy Párizsban letelepedett dán kurtizán és egy francia férfi törvénytelen gyermekeként született 1844. október 22-én, Henriette-Rosine Bernard néven. Anyja nem sokat törődött vele, előbb tartásra, majd zárdába adta, ahol Sarah 16 éves koráig nevelkedett. Az akaratos, de csinos lányból mégsem lett apáca, mert pártfogásába vette anyja egyik ügyfele, nem mellékesen III. Napóleon császár féltestvére. Morny herceg közbenjárására jutott be a színiiskolára, majd gyakornoknak a Comédie-Francaise társulatához. Innen hamar távoznia kellett, mert felpofozta egyik kolléganőjét, életében válságos szakasz következett.

Huszonkét évesen az Odéon színházhoz került, s szárnyára vette a hírnév, még a császár előtt is felléphetett, az 1870-es német-francia háború idején katonai kórházat szervezett. 1872-től ismét a Comédie-Francaise színpadán játszott, majd 1880-ban saját vándortársulatot alapított, s nemzetközi híresség lett. Rendszeresen játszott Angliában, Amerikában kilenc diadalmas körutat tett, 1891-93 közötti világ körüli turnéján Ausztráliát és Dél-Amerikát is érintette, Budapesten ötször ünnepelte a közönség. 1893-tól Párizsban színházat alapított, amely aztán nevét is felvette, játszott és rendezett, fiatal színészeket és tehetségeket menedzselt. Többször tönkrement, de mindig talpra állt, élete végéig sikeres és a közönség bálványa maradt. Játszott Moliere-, Shakespeare-, Racine-darabokban, ő vitte sikerre Rostand Cyranóját és Sasfiókját, egyik leghíresebb szerepe a Kaméliás hölgy volt ifj. Dumas darabjában.

A színésznő 1905-ben, dél-amerikai turnéján színpadi balesetet szenvedett, aminek következtében jobb térde elüszkösödött, lábát 1915-ben amputálni kellett. Az első világháborúban hordszéken vitték a frontra, hogy a katonáknak játsszék, élete hátralévő részében pedig olyan szerepeket választott, amelyeket ülve is elő lehetett adni. A Becsületrendet is elnyert Bernhardt az elsők között népszerűsítette az új csodát, a mozgóképet, a halál is egy film forgatása közben érte 1923. március 26-án, saját házában.

Magánélete is mozgalmas volt: egyetlen, törvénytelen gyermekét fiatalon szülte. 1882-ben férjhez ment egy színésszé lett görög katonatiszthez, de a férfi kábítószerezése miatt a házasság hamar felbomlott. Számtalan hírességgel volt közeli kapcsolata, közéjük tartozott állítólag Victor Hugo és a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd, halálos ellensége volt viszont a drámaíró G.B. Shaw. A színészet mellett festett, szobrászkodott és írt, regényt és színházi szakkönyvet egyaránt. Természetesen papírra vetette memoárjait is, de ebben nehéz szétszálazni a tényeket és a fantáziát. Imázsának alakításában nagy részt vállalt a szecesszió egyik legnagyobb művésze, a cseh Alfons Mucha, aki Bernhardt számára tervezett jelmezeket, ékszereket, díszleteket, plakátjai révén a színésznőt azok is megismerték, akik soha nem láthatták élőben.

Sarah Bernhardt már életében legenda lett, terjesztették róla, hogy legközelebbi viszony házi tigriséhez fűzi, hogy koporsóban alszik. Hírneve túlélte egy olyan korban, amikor nem volt sem film, sem televízió. Kora legnagyobb tragikája, hihetetlen munkabírású, vasakaratú, független személyiség volt, aki lenyűgözte közönségét, fél évszázadig nem akadt igazi riválisa. Rendkívüli jelenségnek írták le: rakoncátlan vörös hajkorona, mélyen ülő, izzó tekintetű szem, kecses nyak, karcsú alak, szilaj, mégis harmonikus mozdulatok, délceg tartás,amit idős korában is megőrzött. A legnagyobb hatást kortársaira hangjával gyakorolta, amellyel a halk suttogástól a zengő harang zúgásáig minden húron tudott játszani. Rajongója, az ír drámaíró Oscar Wilde így jellemezte: "Pompás teremtmény, éneklő csillagok hangjával".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: