2014-05-23 09:57:29• hírek • MTI

Kerry külügyminiszter közbenjárását kérték Tőkés kitüntetésének ügyében

Közös levélben kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől a szövetségi képviselőház nyolc tagja, hogy járjon közbe Traian Basescunal Tőkés László ügyében, és közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának, valamint az egyházi ingatlanok és a vallási kisebbségek jogainak ügyét.

A csütörtökön elküldött levél aláírói között van Andy Harris és Dave Joyce a képviselőházi magyar caucus republikánus, valamint Marcy Kaptur, a testület demokrata társelnöke, Mike Coffman, Steve Stivers és David Webster republikánus, valamint Jim McDermott demokrata párti képviselő, és Chris Smith, a szövetségi alsóház globális emberi jogi albizottságának republikánus elnöke, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke.

A képviselők arra kérték az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy a román kormánynál, különösen Traian Basescu elnöknél szorgalmazza Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének meghagyását és az ügyben március 24-én megtartott szenátusi szavazás elutasítását, amely "alapvetően megszüntetné a szólás szabadságát". A politikusok szerint Kerry fellépése azt tükrözné, hogy kész kiállni a szabadság és demokrácia, valamint Romániának a transzatlanti közösség iránti elkötelezettsége mellett.

A legmagasabb román polgári kitüntetésről rendelkező bizottság 2013 novemberében megszavazta: sürgetni fogja a román elnöktől, hogy vonja vissza a Ceaucescu rendszere elleni román felkelés hősének érdemrendjét - emlékeztetnek a levél írói, hozzátéve, hogy e bizottság tagjai között van Constantin Degeratu tábornok, aki Ceausescu szövetségese volt és állítólag egyike azon katonai vezetőknek, akik 26, az 1989 decemberi felkelés idején Kolozsváron elhunyt polgári személy haláláért felelősek.

Kitértek arra is, hogy Tőkés László püspök, aki az Európai Parlament tagja és volt alelnöke, más elismerések mellett 2009-ben megkapta az amerikai kongresszus által megalapított a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány által odaítélt Truman-Reagan Szabadságérmet.

A képviselők hangsúlyozták, hogy Tőkés László az őt érő személyes fenyegetések és hatalmas politikai nyomás ellenére is folytatja a harcot az emberi jogokért. Hangot adtak véleményüknek, hogy az ellen irányuló hivatalos támadás célja történelmi örökségének és erkölcsi tekintélyének aláásása, ami nem más, "mint egy cinikus trükk, amelyet nagyon komolyan kell venni".

"Romániában kockán forog annak a Tőkés püspöknek a lelkiismereti, vallás- és szólásszabadsághoz való joga, akit széles körben az antikommunizmus, az átláthatóság, az emberi és a kisebbségi jogok bajnokának tartanak" - írták a képviselők, rámutatva, hogy a közép- és kelet-európai diktatúrák negyedszázada a Tőkéshez hasonló személyek bátorságának és elkötelezettségének köszönhetően buktak meg.

Megemlítették azt is, hogy a püspök 2013 júliusában azt sürgette Magyarország miniszterelnökétől, vegyen fontolóra egy olyan támogató megoldást a romániai másfél milliós magyarság érdekében, amely a Dél-Tirol ügyében létrejött osztrák-olasz kompromisszumhoz hasonlít. Ez engedélyezi a széleskörű önigazgatást, sokfelé modellként tekintik az etnikumok közi viták megoldására és a nyelvi kisebbségek védelmére. Ezt a román szenátus többségi szavazással "alkotmányellenes" magatartásnak bélyegezte, ami az amerikai politikusok szerint az intoleráns légkör erősödésének jele, egyben szándékos kísérlet az etnikumok közötti nézeteltérés szítására.

A nyolc képviselő azt is kérte Kerrytől, az Egyesült Államok jelezze a román félnek, hogy figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának kérdését, valamint a Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim ellen május 29-re kitűzött tárgyalást.

Reményüket fejezték ki, hogy az amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok nevében sürgetni fogja az egyházi javak régóta esedékes visszaszolgáltatását és a vallási kisebbségek jogainak tiszteletben tartását. A képviselők jelezték azt is: tájékoztatást várnak az általuk kifogásolt ügyekben elért haladásról.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: