2008-01-29 13:55:12• hírek • István Löchli

A szatmári diákok nem léptek japán sztrájkba

 A Szatmár megyei magyar tanintézetek diákjai kitartanak az aláírásgyűjtés mellett.

Amint már arról korábban beszámoltunk, országos szintű aláírásgyűjtési akció indult meg több tanintézetben, ugyanis a tanulók így akarnak demonstrálni a Munka-, Család- és Esélyegyenlőségi Minisztérium azon határozata ellen, miszerint a 18 évüket betöltött diákok ezentúl nem fognak részesülni a gyerekpénzben.

 A Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) több romániai nagyváros tanintézeteiben kezdte meg az aláírásgyűjtést. Terveik szerint az íveket el fogják juttatni a Munka-, Család- és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz remélve, hogy így sikerül visszavonni a szaktárca azon határozatát, amelynek értelmében a 18 évet betöltött diákok már nem kapnának gyerekpénzt. Amint azt Fugel Edina a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja, az Észak-Erdélyi Diáktanács Ügyvezető elnöke, a megyei aláírásgyűjtés szervezője elmondta, a MAKOSZ kitart amellett, hogy sokkal nagyobb hatása lesz az aláírásgyűjtésnek mint a  többek által javasolt japán sztrájknak, ezért a magyar tanintézeteket nem kérték fel, hogy a tiltakozás ezen formáját válasszák. Azonban több román tanintézetben a diákok felöltötték a fehér karszalagot - ezzel tiltakozva a határozat ellen - de megyénkben ezeknek a tanintézeteknek a száma igen csekély. Fugel Edina elmondta, már több településen gyűjtik az aláírásokat és remélhetőleg nemsokára Nagybányán és Nagykárolyban is beindul az akció. Szatmár megyében már több mint ezer aláírást sikerült összegyűjteniük és az akciót február 26-ig folytatni fogják, majd az íveket eljuttatják a minisztériumhoz.
 
Közben Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke bejelentette, létre kellene hozni egy líceumi tanulmányok befejezésére szolgáló alapot azon diákok számára, akik betöltötték a 18. életévüket. Fontos részlet ezzel kapcsolatban, hogy az alapból biztosított juttatásra csak azon diákok lennének jogosultak, akik nem ismételtek évet.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: