2009-10-20 12:31:44• hírek • Szatmár.ro

Háló Találkozót rendeznek a hétvégén

Miden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává" (1Kor 6,12) mottóval szombaton tartják a Szatmárnémeti Háló Találkozót, melyre városunk és környéke közösségeinek tagjait várják.

Az idei találkozó középpontjában a szabadság és felelősség áll, amit környezetvédelmi szempontból is igyekeznek megvilágítani majd a szervezők. P. Jakabos Barnabás jezsuita atya, marosvásárhelyi egyetemi lelkész tart a témában előadást, majd levetítik az Erdélyi Kárpát Egyesület, túrmenti védett területről készített filmjét, de a résztvevők maguk is kifejezhetik gondolataikat a csoportos beszélgetések, vagy a különböző műhelyek keretében. „Adjunk teret a változásnak" címmel ugyanis nevelés, közösségépítés és környezetvédelem műhelymunkákon vehetnek részt a rendezvényre ellátogatók, majd a programok sora idén is szentmisével zárul.

A találkozó fél kilenctől kezdődik a szatmárnémeti Szent Alajos Konviktusban, a szervezők pedig a közösség tagjain kívül szívesen fogadnak érdeklődőket is, akiknek fontosak keresztény értékeink és magyarságunk megmaradása.


Háló találkozó a Hám János Iskolaközpontban - 2007-ben
Háló találkozó a Hám János Iskolaközpontban - 2007-ben


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: