2013-01-18 17:13:54• hírek • Kocsis Zoltán

Kereskényi: még ebben a mandátumban lesz magyar alpolgármester

A parlamenti képviselő az RMDSZ pénteki sajtótájékoztatóján elismerte: előrehaladott tárgyalások folynak a háttérben az USL-vel, amelynek a tétje Szatmárnémeti alpolgármesteri tisztsége és Szatmár megye alprefektusi széke. A korábbi alpolgármester erdélyi autonómiáról is beszélt.

„Nehéz ellenzéki helyzetben van az RMDSZ, ám a magyarság és annak legitim képviselőjének a véleményét most sem hagyhatja figyelmen kívül az épp hatalmon lévők, jelentette ki Kereskényi. Szatmárnémeti vonatkozásában nem az a legnagyobb baj, hogy személy változásokat hozott az helyhatósági választás, hanem az, hogy a mentalitás is megváltozott", tette hozzá.

Kereskényi, aki Victor Ponta minisztert olyan politikusnak nevezte, aki tisztában van a realitásokkal, elmondta: most a pozícióosztások periódusát éljük, az RMDSZ-nek pedig az a célja, hogy a dekoncentrált intézmények magyar vezetőik, akik jól végezték dolgukat, megtarthassák állásaikat. Ezt követően pedig egy merészen optimista kijelentést tett: szerinte még ebben a mandátumban lesz Szatmárnémetinek magyar polgármestere!

„Szatmárnémeti lakosságának 37%-át nem lehet képviselet nélkül hagyni a város vezetésében. Folynak a tárgyalások az RMDSZ és az USL között és én úgy érzem: még ebben a mandátumban lesz magyar alpolgármester Szatmárnémetiben."

A képviselő elárulta, a másik cél az alprefektusi tisztség.

A Tőkés László által február 2-án Szatmárnémetiben szervezendő rendezvényre (az EMNT itt hirdeti meg az Autonómia Évét) reagálva Kereskényi kijelentette: az egykori királyhágómelléki püspöknek és pártjának le kellene vonnia a választások tanulságait. „Nincs támogatottságuk és tevékenységükkel csak a feszültséget szítanak. De valahogy el kell költeniük a román és a magyar kormánytól kapott közpénzt", jelentette ki ironikusan.

Az autonómia-törekvésekre vonatkozó kérdésre Kereskényi azt válaszolta, hogy nem székelyföldi, hanem erdélyi autonómiában gondolkodik. „Különböző autonómiaformák az Európai Unióban is működnek. Ami a legfontosabb azonban, ezt csakis a parlamentben lehet megszerezni" mondta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: