2013-10-24 16:40:36• hírek • Szatmár.ro

Kereskényi: a Román Posta újjászervezése kaotikus

"Kaotikus és rendszertelen a Román Posta újjászervezésének kivitelezése, hiszen annak ellenére, hogy számos településen több száz alkalmazottat elbocsájtottak, főleg vidékéken, a lakosság postai kihordó nélkül maradt" - mutatott rá Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője abban a hivatalos kérdésében, amelyet Dan Nica tájékoztatási miniszternek fogalmazott.

A képviselő felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy azokon a településeken, ahol a Román Posta az újjászervezés során számos alkalmazottját elbocsájtották, a nyugdíjat és a különböző állami támogatásokat késéssel juttatják el az illetékeseknek. Kereskényi kérdésében ismertette azt a tényt is, hogy vidéki településeken megszűntek a Román Posta által biztosított szolgáltatások, melyek keretén belül a lakosság különböző illetékeket, számlákat fizetett ki.

„Úgy vélem, hogy az újjászervezett Román Posta hatékonyságát növelni kell, nem pedig csődbe kergetni. A szomszédos országoknak sikerült úgy felzárkóztatniuk a postai szolgáltatásokat, hogy ezáltal újabb lehetőségeket teremtettek a lakosság számára" - fejtette ki Kereskényi Gábor képviselő. A szakminiszternek intézett kérdésében a Szatmár megyei törvényhozó egy szomorú esetre reflektálva elmondta, hogy a megyében két öngyilkosságot tartanak számon, abból kifolyólag, hogy a Román Posta újjászervezése során a postai kihordói munkakört felszámolták, és ezáltal a család jövedelem nélkül maradt.

A Szatmár megyei parlamenti képviselő kérdésében arról érdeklődött Dan Nica tájékoztatási minisztertől, hogy milyen stratégiát fog alkalmazni azokon a településeken a hivatal, ahol nincs postai kihordó, valamint milyen megoldást lát arra, hogy a meghirdetett posta kihordói versenyvizsgára senki nem jelentkezett az alacsony bérezés miatt.

„Mindezek tükrében arra kértem írásban választ a szakminisztertől, hogy mikként fogja a szakminisztérium a Román Posta hatékonyságát növelni, olyan körülmények között, hogy az általa nyújtott szolgáltatásokat folyamatosan korlátozza" - zárta levelét Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: