2014-03-15 17:54:31• hírek • Kocsis Zoltán

Kereskényi: Az RMDSZ-nek a magyar közösség biztonsága a legfontosabb!

Minden eddiginél több ünneplő gyűlt szombat délben az István-téren található Petőfi-szobor köré, hogy nemzetünk nagyjaira, a márciusi ifjakra, valamint az 1848-49-es szabadságharc áldozataira emlékezzen. A szeles idő kisebb balesetet is okozott, ám szerencsére senkinek sem lett baja.

Az ünneplő tömeg a színházzal majdnem átellenben, az ún. Ormos-háznál gyülekezett szombat délelőtt. Pataki Csaba szenátor és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő itt koszorút helyezett el Petőfi Sándor emléktáblájánál, majd a tömeg elindult a megemlékezés főhelyszínére, az István-térre.

Nem akármilyen menetelés volt ám ez, hisz a tömege előtt a Szentjobbi Huszárok hat lovasa, mögöttük pedig a Kálmándi Fúvószenekar és a Dsida Jenőről elnevezett cserkészcsapat haladt. Túlzás lenne azt állítani, hogy a látványtól szem nem maradt szárazon, ám az biztos, hogy amerre a tömeg elhaladt, nyíltak ki az ablakok, emberek fotóztak az autókból.

Túlzás nélkül állítható viszont, hogy talán minden eddiginél többen gyűltek össze az István-téren található Petőfi-szobor körül. Varga Sándor színművész, az ünnepség házigazdája először Nmft. Schönberger Jenő római katolikus püspököt és Ft. Kovács Sándor református esperest kérte a mikrofon mögé. Schönberger bűnbocsánatot kért valamennyiünkre, áldást és békességet pedig hőseinkre. Kovács Szabolcska Mihály egyik költeményével adózott a forradalom és szabadságharc áldozatai előtt.

A folytatásban Arányi Andrea kolozsvári konzul olvasta fel Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak az üdvözletét. Orbán felhívta a figyelmet, hogy történelmi pillanat előtt áll a magyarság: Magyarország parlamentje ugyanis először lehet a magyar nemzet parlamentje, hisz először szavazhatnak a határon kívül rekedt magyarok is. „Magyarnak lenni mindig is egyet jelentett azzal, hogy bátornak lenni. Mutassuk meg bátorságunkat és éljünk a szavazás adta lehetőséggel. Mutassuk meg a magyarság egységét!", üzente Orbán.

Varga Sándor tolmácsolásában Victor Ponta román miniszterelnök is köszöntötte az ünneplő magyarságot. Üzenetében a béke és a harmónia fontosságát hangsúlyozta, amely szerinte Romániában megtalálható.

A folytatásban a Hazafias Versek Versmondó Versenyének két győztese, Pfeiffer Melany (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont VII. osztályos diákja) és Kis Kasza Cserés Rolland (Élelmiszeripari Iskolaközpont XI. osztályos diákja) adott elő egy Wass Albert illetve Petőfi-költeményt, majd a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület műsora következett.

„Március 15. a magyar szabadság ünnepe. Nem csak a 48-as forradalomé, hanem 56-é, a 89-é, sőt néha eszünkbe juttatja a 90-es vásárhelyi tüntetést is. Március 15-e ezért egyszerre tanít és emlékeztet", kezdte beszédét Kereskényi Gábor parlamenti képviselő. „Tanít arra, hogy a szabadság a legnagyobb kincsünk, és emlékeztet arra is, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet. Idén ünnepelünk és figyelünk. Ünnepeljük a szabadság céljait, de figyeljük ellenségeit. A szabadság út egy olyan cél felé, amelyet csak akkor érünk el, ha mindennap megküzdünk érte azzal a tudattal, hogy másnap újra kell kezdeni. A szabadságért nem csupán küzdeni kell. A szabadságunkkal élnünk kell.  25 éve ezt is folyamatosan tanuljuk, gyakoroljuk. Ami tegnap elérhetetlennek tűnt, mára megvalósult. De ha nem tűzünk ki új célokat holnapra, a tegnap elért eredmények veszélybe kerülhetnek. Ezért nem lehet elégedetten hátradőlnünk: mindig új célokért kell dolgoznunk", fogalmazott a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.

Kereskényi szerint azonban soha nem feledkezhetünk meg legfőbb célunkról, amely nem más, mint hogy „hogy otthont teremtsünk magunknak Szülőföldünkön. Olyan otthont, amelyben a magyar oktatás, a magyar kultúra, az anyanyelvhasználat és nemzeti értékeink felvállalása és védelme alapkövetelmény". A politikus beszélt az előttünk álló feladatokról, a közelgő európai parlamenti választások fontosságáról. „A szatmári magyarság ma szabad. Ünnepeink ugyan nem hivatalosak, de már hivatalosan elismertek. Nemzeti szimbólumaink használatát törvény szavatolja, de azt is tapasztaljuk, hogy ez nem mindenki számára egyértelmű. Az RMDSZ-nek a magyar közösség biztonsága a legfontosabb. A magyar emberek azt várják tőlünk, hogy védjük meg és bővítsük jogainkat, tartsuk egybe közösségünket. Az a dolgunk, hogy képviseljük és érvényesítsük a magyar emberek érdekét és akaratát: legyen az itthon Szatmáron, Bukarestben, Budapesten vagy Brüsszelben. Az önkormányzati és parlamenti jelenlétünk mellett fontos, hogy az európai parlamentben is ott legyünk. Azért hogy jobb és szabadabb életet tudjunk biztosítani minden romániai magyarnak", jelentette ki Kereskényi.

A szeles idő kisebb balesetet is okozott, egy adott pillanatban ugyanis letörött egy méretes ág az egyik fáról, ám az szerencsére a Petőfi-szobor és a huszárok közé esett, így senkinek - sem embernek, sem lónak - nem esett bántódása, így miden ünneplő áhítattal énekelhette el az utóbbi évek legszínesebb ünnepségének végén nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: