2009-04-24 11:35:25• hírek • Ferenczi Noémi

Ezerötszáz személy tolongott a munkahelyek börzéjén

Pénteken reggel állásbörzét szervezett a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.

Ezúttal új helyszínen, az Ifjúsági Tábor területén zajlott az állásbörze. A rendezvény a reggeli órákban kezdődött és már a nyitáskor óriási volt az érdeklődés a kínálkozó munkahelyek iránt. Sokan az épület előtt tolongva várták, hogy bejuthassanak a különböző cégek képviselőihez. Emiatt sokan nemtetszésüknek adtak hangot.

Összesen 66 cég jelentkezett az állásbörzére, melyek 531 munkahelyet kínáltak. Sokan varrónőket, beszerzőket, szociális munkásokat valamint építkezési és mezőgazdasági munkálatokhoz keresték az új munkaerőt.

Az állásbörze után tartott sajtótájékoztatón Doina Iura, a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatónője elmondta, eddig soha nem látott érdeklődés övezi a rendezvényt, ami a gazdasági válság okozta egyre növekvő munkanélküliségi ráta alapján érthető. A tavalyi év statisztikai adataival összevetve, körülbelül háromszor annyi munkanélküli van mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában.

„A legnagyobb problémát az okozza, hogy azok a nagy cégek, amelyek eddig folyamatosan toborozták az új munkaerőt, most kénytelenek megszabadulni az alkalmazottak egy részétől, főleg a könnyűiparban. Valószínűleg, a mezőgazdaság, az építőipar kicsit fel fog lendülni, így sok munkanélküli jut majd megélhetési lehetőséghez. Vannak olyan megyék ahol a munkanélküliség eléri a 11%-ot. Jó volna tudni, hogy milyen befektetések lesznek az elkövetkezőben, hogy annak függvényében tudjuk formálni a munkaerőpiacot"- magyarázta az igazgatónő.

Az állásbörzén jócskán akadtak olyanok, akik csak a munkanélküli segély megszerzéséhez szükséges pecsétet akarták megszerezni a cégektől. Ezzel kapcsolatban Iura elmondta, ez a fajta hozzáállás nem vezet sehova és sajnálatos, hogy sokan nem gondolnak a jövőjükre.

A képre kattintva elérhető a képgaléria

Az érdeklődők minden kínálkozó lehetőséget számbavettek

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: