2012-03-10 13:00:13• hírek • MTI/AFP

Keresd a nőt - Bin Laden a felesége miatt bukott le?

Első feleségeinek egyike féltékenységből juttathatta az amerikaiak kezére a szenilis és háttérbe szorított Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjét - mondta egy volt pakisztáni tábornok több hónapos nyomozás után.

Tíz hónappal az amerikai különleges erők által végrehajtott abottábádi akció után még mindig homály övezi bin Laden halálának pontos körülményeit és hátterét. A bizonytalanság jó táptalaja a különféle összeesküvés-elméleteknek, amelyek között az árulás lehetősége is előkelő helyen szerepel.

Saukat Kadir nyugalmazott pakisztáni tábornok 8 hónapon át kutatott az esettel kapcsolatban. A férfi, aki jó kapcsolatot ápol a hadsereg legfelsőbb köreivel, ellátogathatott az abottábádi komplexumba is, mielőtt azt februárban lerombolták volna. Emellett beszélt azokkal az ügynökökkel, akik kihallgatták a terroristavezér három özvegyét. A vizsgálódásokból szokatlan elmélet született: Kadir szerint a megtépázott tekintélyű bin Ladentől az al-Kaida, pontosabban jobbkeze, Ajman az-Zavahiri szabadult meg egyik felesége felhasználásával.

Az egykori tábornok úgy gondolja, hogy bin Laden 2001-től kezdve fokozatosan a szellemi leépülés jegyeit mutatta, és az öregedő vezér egyre terhesebb lett Zavahirinak, akinek végül sikerült eltávolítania, és a helyére lépnie.
"Elege volt bin Laden lázálomszerű hóbortjaiból; az is eszébe jutott, hogy el kellene foglalni egy atomreaktor" - magyarázta Kadir.

Az al-Kaida végül elhatározta, hogy Abottábádban építenek neki házat, ahová 2005-ben költözött be feleségeivel és gyerekeivel. A tábornok szerint összesen 27-en éltek az épületegyüttesben békességben mindaddig, amíg bin Laden egyik első felesége oda nem költözött 2011 márciusában, alig két hónappal a rajtaütés előtt.

A szaúd-arábiai nő, Hajria a nyolcvanas években ment hozzá bin Ladenhez, de sok időt töltött Iránban, ahol egészen 2010-ig bujkált, miután férje a világ legkeresettebb terroristájává vált. Hajria ezután több hónapot töltött az al-Kaida afganisztáni bázisán, és csak 2011-ben érkezett Pakisztánba.
A betegesen féltékeny, mellőzött nő az első emeleten kapott helyet, míg bin Laden a legfelső emeleten élt legújabb feleségével, a 29 éves jemeni Amal Abdulfattahhal, akit 1999-ben vett magához. A párnak 5 gyereke volt, akik közül kettő már Abottábádban született.

A volt tábornok meggyőződéssel vallja: Hajria árulta el a terroristavezért. Amal vallomása szerint a nő többekben, köztük bin Laden felnőtt fiában, Halidban is felébresztette a gyanút. Halid többször megkérdezte tőle, hogy miért jött vissza, és mit akar az apjától, mire Hajria azt válaszolta: van még egy dolog, amit meg kell tennie a férjéért - mondta állítólag Amal.
Amal Halid bin Ladennel is megosztotta félelmeit, de ő hitt a végzetben, és csak annyit mondott: "jöjjön, aminek jönnie kell". A terroristavezér ugyanakkor érezhette halála közeledtét, mert megpróbálta meggyőzni két másik feleségét, hogy meneküljenek el, de ők vele akartak maradni - mesélte Kadir.

Ebben a házban találtak rá a terrorista-vezérre


A tábornok szerint Zavahiri a háttérből irányította Hajriát, hogy miként vezesse az amerikaiakat bin Laden nyomára. Az amerikaiaknak végül sikerült lehallgatniuk Hajria egyik telefonbeszélgetését, ami meggyőzte őket arról, hogy a terroristavezér az abottábádi házban tartózkodik.
Washington tagadja a bin Laden halálát övező összeesküvés-elméleteket, és ragaszkodik ahhoz a variánshoz, hogy maga fedezte fel a terroristavezér rejtekhelyét.

Kadir pártatlanságát kétségbe vonja az a körülmény, hogy mentegeti a pakisztáni hadsereget, amelyet azzal vádolnak, hogy évek óta tudott bin Laden hollétéről, de szemet hunyt fölötte. A volt tábornok szerint ez nem igaz, és Iszlámábád csak április végén szerzett tudomást az abottábádi ház lakóiról, de akkor már késő volt.
Az elmélet másik gyengesége, hogy nélkülöz minden kézzelfogható bizonyítékot. Hogy ez megváltozik-e valamikor? Kadir csak mosolyog: "Ez olyan, mint John F. Kennedy ügye" - mondta az 1963-ban meggyilkolt amerikai elnökre utalva.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: