2009-05-07 14:01:10• hírek • Gozner Gertrud

Kerékpárral a vonaton

Nem talált süket fülekre egy szatmári lakos kezdeményezése az Országos Utasszállítási Társaság honlapján, miszerint ezután nagyobb távolságokon is lehessen vonatokon szállítani kerékpárt.

Ezentúl a Román Államvasutak által üzemeltetett, 1746-os számú Szatmárnémeti-Bukarest járathoz hozzákapcsolnak egy másodosztályú fülkét, amelyen bicikliszállításra is alkalmas, speciálisan kialakított helyek vannak.

Voichita Dorca, a szatmári CFR jegyiroda vezetője elmondta, hogy ez a járat reggel 5 óra 15 perckor indul a szatmári állomásról, és délután 19 óra 1 perckor érkezik meg Bukarestbe, és a sajátos utazókocsikban összesen nyolc hely áll a kerékpárosok rendelkezésére.

A jegy megvásárlásánál jeleznie kell az utasnak, hogy biciklit is szeretne szállítani a gyorssal. Ebben az esetben a helyjegyet is úgy bocsátják ki, hogy az utas a kerékpárja közelében lehessen, és az utazás egész ideje alatt szemmel tarthassa. Ezért a szolgáltatásért a CFR nem számít fel külön viteldíjat, tehát a jegyárakat nem növeli az, ha biciklinket is szeretnénk magunkkal vinni.

Romániában korábban is lehetett bicikliket szállítani vonaton, de azok többnyire személyvonatok voltak, és csak rövid távolságokon közlekedtek. Jelen pillanatban a CFR szabályzat szerint csak akkor vihető fel kerékpár az utazóvagonba, ha összecsukható, és nem zavarja a többi utast, vagyis előbb ki kell kérni a fülkében utazók véleményét. Ez abban az esetben érvényes, ha a vonat nincs ellátva nagyobb csomagok szállításához elegendő csomagtérrel.

Az omnibusz típusú vagonokban, mint például a személyvonatok többsége vagy a Kék Nyíl, felvihető a nem összecsukható fajtájú kerékpár is, ha nem zavarja a többi utast, de ezért mindenképp fizetni kell az utazási távolság és a felvitt bicikli súlyának függvényében.

Ingyen szállítható a kerékpár

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: