2013-09-22 12:21:30• hírek • Szatmar.ro

Kerékpározás, természet, játékok az Autómentes Napon

Nyolcvanöten vettek részt a Nemzetközi Autómentes Nap a Túr Menti Védett Területeken elnevezésű rendezvényen, amelyet  szeptember 21-én hatodik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti.

A szervezők elmondása szerint az Autómentes Nap évről évre egyre népszerűbb esemény. A résztvevők között megjelennek „megszokott" személyek, de a társaság minden évben új biciklisekkel bővül. Az esemény megmozgatja úgy a fiatalokat, mint az idősebb korosztály tagjait, kitűnő családi programként is szolgálhat.

A rendezvény több céllal rendelkezik: elsősorban népszerűsíteni kívánja a természetbarát közlekedési alternatívát, amellyel óvhatjuk a minket körülvevő természetet, másodsorban pedig be kívánja mutatni az érdeklődők számára a Túr Menti Védett Területek természeti értékeit és különlegességeit.

Az eseményen hangot kapott a „Mentsük meg Verespatakot!" mozgalom is. Több transzparens is megjelent a résztvevők biciklijén, amely a verespataki térség megmentését szorgalmazza. Röviden bemutatták a résztvevők számára a verespataki bányamegnyitás ellen szóló környezetvédelmi tudnivalókat és veszélyeket.

A Túr partján a résztvevők különböző programokon vehettek részt. Megtekinthették a Túr Menti Védett Területeket népszerűsítő kiállítást, megfigyelhették az újberki halastavak madárvilágát. Ezen időszakban több madárfaj is észlelhető a halastavak környékén, amelyek átvonulóban vannak a területen.

A helyszínen több nevelő és szórakoztató tevékenység várta a gyerekeket. Úgy a kialakított ügyességi pálya, mint a természetismereti játékok nagy érdeklődésnek örvendtek. A szervezők által felajánlott ízletes bográcsgulyás is kivívta a résztvevők tetszését.

Pár szóban összefoglalva az egynapos rendezvényt, elmondható, hogy nagy érdeklődés övezte, szórakozást, nevelést és kikapcsolódást biztosítva a jelenlévők számára. A szervezők a következő években is szeretnék folytatni az Autómentes Nap szervezését, így aki az idén kihagyta, az jövőre jelen lehet.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: