2017. június. 27., kedd
Névnap:
2014-08-21 20:54:13• hírek • Szatmár.ro

Kerekasztal-beszélgetés magyar orvosokkal és orvostanhallgatókkal

Hiánypótló kezdeményezés keretében szervezte meg a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) az első olyan orvosi kerekasztal-beszélgetést és találkozót, amelynek hosszú távú célja, hogy hazahívja vagy itthon marasztalja a fiatal orvosokat.

„Nem tudjuk elégszer elismételni, hogy mit tettek a romániai egészségügyért a magyarok" - hangsúlyozta beszédében Cseke Attila, aki ugyan már nem miniszter, de orvosi körökben sokszor még  így szólítják annak ellenére, hogy nem minden lépésével értettek egyet szakmai szinten. Ezt a kerekasztal-beszélgetés idején ő maga is bevallotta, miközben elmondta, hogy Szatmár megye volt az egyik kiemelkedően támogatott megye, hiszen a határ közelsége miatt itt érződik fokozottabban a beteget külföldre való áramlása a biztosabb gyógyulás érdekében. Az eseményen többszörös házigazdaként jelen volt Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, aki elmondta, hogy a székház nem csak a pártnak, hanem megannyi magyar közösségépítő civil szervezetnek is az otthona, így nem véletlen, hogy éppen innen indulnak ki olykor sorsdöntő kezdeményezések.

A határ menti betegellátás összefonódásait jelezte, hogy jelen volt a rendezvényen dr. Latorcai Csaba, Magyarország miniszterelnökségének helyettes államtitkára, aki azt a megnyugtató hírt hozta, hogy Magyarországnak továbbra is kiemelkedően fontos, hogy az erdélyi magyar nyelvű orvosképzés folytonossága megmaradjon. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy: „a mai orvosok már nem csak egy szakmát gyakorolnak, amely során a megelőzéstől a gyógyításon át az utógondozásig mindennel foglalkoznak, de egyben papok, tanítók, mentálhigiénés szakemberek és szociális munkások is, amely többszörösére emelte a felelősségvállalásuk súlyát is.

A magyar nyelvű orvosképzés párhuzamába állítható dr. Láng László gondolata, amellyel kifejezte, hogy komoly gondban vannak a kórházak, s ez alól nem kivétel a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház sem, ahol vannak olyan osztályok, ahol már nincs magyarul beszélő orvos.

A találkozón részt vettek olyan leendő orvosok, akik rezidens képzésüket végzik vagy alapképzésük utolsó éveit küzdik le éppen. Komoly beszélgetés alakult ki a szakemberek és a fiatalok között, s ez első lépése lehet egy olyan folyamatnak, amely végén megszületik akár egy olyan adatbázis is, amely egyrészt fiatal orvosok, másrészt az azokat alkalmazó magánrendelők vagy más egészségügyi szolgáltatók adatait tartalmazná.



Az itthonmaradás feltételei között az anyagi körülmények javítása is szerepel. Ezen segít évek óta a marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány, amely helyi képviselője, dr. Leiher Leonóra elmondta, hogy a Sepsiszentgyörgyit követően várhatóan 2016-ban adják majd át azt a hatlakásos ingatlant, amelyet ingyen vehetnek igénybe orvosok, akik vállalják, hogy hazatérnek vagy új életüket Szatmár megyében kezdik el.

Erre van igény, mert ahogy Doloczki Örs válaszolta az terveit firtató kérdésre: „Az eszem külföldre húz, de a szívem hazafelé".

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: